“Akkor kezdtünk el rossz úton járni, amikor januárban is friss paradicsomsalátát akartunk az asztalunkra.
Amikor az almának, amit megvásároltunk, olyan tökéletesnek kellett lennie, mint Hófehérke meséjében.
Amikor ahelyett, hogy a barátainkkal együtt grilleztünk volna, elkezdtünk zsúfolt gyorsétteremláncokba járni.
Amikor karácsonykor már elvártuk, hogy a fa alatt cseresznye és szőlő is legyen, ki tudja, honnan ideszállítva, mindenféle íz nélkül.
Amikor azért, hogy magasabb társadalmi státuszúnak tűnjünk, és betöltsük a bennünk lévő űrt, lecseréltük a kis, takarékos autónkat hatalmas terepjárókra, amelyek annyit fogyasztanak, mint egy erőmű.
Amikor a zsebünkben mindig ott kellett lennie a legújabb iPhone-nak, hogy a kávézóban az asztalra téve mások is észrevegyék. Természetesen részletre vásárolva.
Amikor egyetlen hét tengerparti nyaralás kedvéért repülőre kellett ülnünk, és elutaznunk a Maldív-szigetekre, miközben az otthonunktól mindössze öt kilométerre is ott volt a tengerpart. Mert aki nem utazott egzotikus helyekre nyaralni, azt lúzernek tartották.
Amikor elkezdtük szégyellni a paraszti, földművelő kultúránkat, és elfelejtettük, hogyan kell babot ültetni, vagy februárban megmetszeni egy körtefát.
Amikor lenéztük a falusi kisboltokat, és helyettük a csillogó bevásárlóközpontokba kezdtünk járni, még vasárnap is.
Akkor kezdtünk el igazán rossz irányba haladni, amikor elhittük a reklámoknak, hogy mindig produktívnak kell lennünk, és az ember értékét az határozza meg, amije van, nem pedig az, aki ő valójában.
Ebben a világban a birtoklás, a felhalmozás és a vásárlás létfontosságúvá vált. Mindezért pedig a saját életünkkel fizettünk.
Pedig ma is, ahogy régen, egy egyszerű Casio óra pontosan ugyanazt a feladatot látja el, mint egy méregdrága luxusóra: mutatja az időt.
A különbség csupán annyi, hogy az egyik tíz euróba kerül, míg a másikra egy munkás teljes havi fizetése sem elegendő.
Sajnos most, amikor ez a hatalmas hazugság lassan kezd kipukkadni, és körülöttünk minden átalakul, az emberek egyre szegényebbnek, magányosabbnak és boldogtalanabbnak érzik magukat.
Mert időközben elveszítettük a képességünket arra, hogy az egyszerű, lényeges dolgokkal is elégedetten tudjunk élni.
Ki tudja, talán ennek az egésznek az lesz a másik oldala, hogy egyszer újra divatba jön az egyszerűség és az emberség.”
(Manuel Francesco Arena)
Annak örömére, hogy már van matricás Pöttyös (ráadásul sárga címkés), elballagtam a Fényességes Sparba.
Akciós a Lenor illatgyöngy is (persze így is horror áron van...), gondoltam, veszek kettőt. Nos, a nyeremény egy okosóra:
Főnyeremények:
A Játék teljes ideje alatt nyereményenként egy (1) db, összesen öt (5) db Samsung Galaxy Watch7 Okosóra főnyeremény kerül kisorsolásra nyereményenként bruttó 200.761 Ft értékben.
Megnéztem a neten az óra valós értékét, még feleannyi sincs...
Pöttyet túlárazták. Mármint a jsz-ban...
Szóval ez a játék kimarad.
Sziasztok!
Nagyon nagyon nagyon!!!
Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, a fohászt és az anyagi segítséget is!!
A keresztneveket kiírtam/írom. Még folytatjuk a gyűjtést, mert picit alábecsültem sajnos a magán árakat.. (még soha nem jártunk magán dokinál korábban, főleg nem ilyen terápiára) Illetve felmerültek tb támogatott lehetőségek, most hogy ennyi minen változik az eü-ben, de ez meg sajna idő és jó orvos találkozása kell legyen.
Mindent Nagyon Köszönök! Isten Áldjon Titeket!
Élménypláza kártya: nos mivel senki sem venni,sem cserélni nem szerette volna a rövid határidő miatt,így tegnap beváltottuk. Számomra meglepő volt,hogy a kártyán lévő dátum,esetemben 2026.11.22 nem a lejáratot jelenti,hanem,hogy addíg kell foglalni,kinézni a programot. Ha kinézted és megrendeled onnantól 1 évig érvényes!!!!!!!!
Ha ezt tudtam volna,akkor mást választok,de gondoltam megosztom veletek,mert ezt én nem tudtam. Lehet a Feldobox is így van?
Nem is értem, hogy bírtuk ki anno szombat déltől hétfő reggel nyitásig?
És még mélyhűtő sem volt.
(A Gorenje-őrület előtt...)
Már megy az éhezők viadala a boltokban...
#mindmeghalunk
Holnap (Mindenszentek napján) zárva lesznek a boltok.
(Kivéve azok, amik piros betűs ünnepeken is ki szoktak nyitni)
Ma adtam fel az Ötös lottóimat (Játékoskártyával), a lottózós Hölgy tájékoztatott, hogy nyereményjáték van a szelvénnyel és őrizzem meg, mert ha nyerek, be kell mutatni.
Nos, nem kell bemutatni a jsz szerint...
"A nyereményjátékban elért nyeremény kifizetése a nyertes játékos által benyújtott nyereményigénylés alapján történik. A nyereményigényléshez a Játékoskártya bemutatása, továbbá a személyazonosságot és a lakcímet igazoló, hatóság által kiadott okmányok bemutatása szükséges."
"A nyertesnek akkor fizethető ki a nyeremény, ha bemutatja Játékoskártyáját, rendelkezik lakcímet és személyazonosságot egyértelműen igazoló érvényes okmánnyal (pl. fényképes, kártya formátumú vezetői engedély), illetve, ha a Játékoskártya regisztrációja keretében a Szerencsejáték Zrt. által nyilvántartott adatait igazolja."
Lakást cseréltünk- hála az istennek ,viszont még mindíg akad pakolni való. Előkerült pár gondosan megőrzött kozmetikumokat tartalmazó retikül amit kb még 10 éve a karácsony előtti időszakban adtak a gyártók Dove, Nívea stb Hol vannak már ezek az igényes termékek: Nem keménypapír amit kidobsz a szemétbe
Majd visszatérünk rá ha bevezették. Egyelőre azt kellene megoldani a bankkártyás, leginkább ajándékkártyás, telefonra letöltött bankkártya, és ajándékkártya vásárlás müködjön. (Lásd Köki, ki kellett vezetni) Amúgy azt csirip csirip választható opció lesz ez is az is. 😉 Nyugalom, csigavér.
Fontos lehet:
https://youtu.be/uSxHkAM0guI?is=OPvA4c_OHgW_huB_
Jákob Zoli Alapítvány nagy valószínűséggel fog segíteni. Írj nekik is.
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni: a testvérem, Balázs sajnos nagyon beteg, és segítségre van szükségünk a gyógyszerek, kötszerek és a számlák rendezéséhez, továbbá a vákumos és oxigénes terápiához. Mindent megteszünk, hogy megmentsük a lábát.
Ha tudsz segíteni egy kis összeggel vagy egy megosztással, imával, drukkolással, azt tiszta szívből köszönjük 💖
https://gondozas.com/balazs/
https://www.penzcentrum.hu/otthon/20261024/ne-felejts
d-el-vasarnap-oraatallitas-2026-oszen-erre-kell-teke
rni-az-orat-ez-lehet-az-utolso-oraallitas-1207808
t.istván
Üdv. és sok szerencsét

t.istván
sok sikert

Sziasztok,
beköszönnöi jöttem, tavasz végén találtam rá az oldalra, eddig csak figyeltelek benneteket. jó kis közösség vagytok, és ha nem bánjátok csatlakoznék

Ezt küldte a Kométa
Köszönjük, hogy részt veszel a Kometa nyereményjátékban! Örömmel értesítünk, hogy....
Na nézzük mit nyertem? Köszi Fortuna! Aztán látom h folytatódik az üzenet
...sikerrel rögzítettük a feltöltésedet
Hát Kométa nem tudom hogyan teszed ezt jóvá de találj ki valami.
https://raketa.hu/legyunk-resen-a-csalok-mar-kepesek-
penzt-lopni-olyan-bankkartyakrol-is-amelyek-jo-ideje
-lejartak
Ázsia Expressz rajongóknak kis előzetes Bolíviából
https://www.youtube.com/watch?v=LRZFT970pdE
Korábbi hozzászólások