Trita,
szerintem kérdezz rá a szervezőnél, illetve sokszor írják a játékszabályzatban is. Úgy emlékszem, hogy pl az Auchan elfogadja. Írják amúgy a játékszabályzatban, hogy bekérhetik az erededit? Illetve még blokkmásolatot is lehet kérni a boltban, ha tényleg nyersz😊
Az a baj,nálunk mindenhez évek kellenek

" alt="

">
A tervek szerint ez lesz majd pár év múlva, ha bevezetik. De ahhoz minden boltban meg kell teremteni a feltételeket.
Pedig nagyon jó megoldás lenne.Nem kopik le,veszik el,és legalább igazságos lenne,az tudná csak feltölteni,aki ténylegesen megvásárolta az adott terméket.
Általában nem fogadják el, vannak játékok, ahol ezt külön ki is emelik.
Direkt nyerős termèkeket is vásároltam,de a pénztárosnő olyan ügyenes rázott le fél perc alatt,már blokkolta is a következő vevőt,mire elpakoltam stb,hogy csak otthon vettem észre blokkot nem adott.Eladó vagyok 30 éve,ugyhogy tudom azt kellene odaadni először,a pénzzel együtt.( mielőtt leharapja vki a fejem)Kérdezném,az appban lévő blokkmásolatot is elfogadják a nyereményjátékoknál? Mivel ha bekúldik az eredetit,nem lesz mit beküldenem.köszönöm
A Magyarország, szeretlek nyereményei is halódnak. Már az is gáz volt, hogy egyéjszakás wellnest ajánlottak fel, ami gyakorlatilag 20 óra, mert 14-től másnap 10-ig érvényes. Most ott tartunk, hogy már egy éjszaka sincs benne, csak vacsorautalvány wellnesshasználattal. Az egymillás nyeremény is sóherség manapság, már 1999-ben is megugrották, én akkor nyertem annyit, de hát van, aki egy sörnyitóért is szívesen játszik. Ami a Rauchot illeti, anno 4 éjszakás wellnessen voltunk a jóvoltából hárman az újonan épült Nautisban Gárdonyban. Azóta is a legfullosabb csobbanásunk volt. Szóval, igen, már a nyeremények sem a régiek...
Lidl Nutella működik valakinél? Ferrero - Maintenance Page ezt írja ki nálam. többször próbálkoztam már de nem megy.
A Screvo napok óta válaszolni sem enged, az előbb is másfél perc után már kiírta, hogy lejárt az idő! A másfél perc ezek szerint náluk 10? Na, ezt is elengedem!
Maradok a fogkremnel de Te fozzel paprikas krumplit nem rossz az. Ha egy nyeremenyt ki kell egeszitened a sajat penzeden es Neked ugy is jo , erezzd jol Magad
Érdekes ez a Lidl-Nutella játék

" alt="

">

" alt="

">
Vásárolj 999 Ft értékben ? nincs is olyan termék

" alt="

">
SzerencsésFlótás
Hát ne játssz érte, ha a komfortzónádon kívül esik.
Van, aki fel tudná használni, nyerje meg Ő!
Bár 2 éjszaka tényleg jobb lenne.
A Goldenburg burgonya nem francia takarmány krumpli, mint amit egyes magyar láncokban árulnak.
100*450= 45.000 Ft.
Ennyiért érdemes elindulni és köré szervezni egy 2 napos programot.
Kreativitás kérdése az egész.
Pick már a 2. Kóddal nem jutok dűlőre, se nagyitva, se többféle verzióban.
Ja! Az utvonalak sac/kb 800 km ert kóstálnak.
Goldenburg főnyeremény 100 kg burgonya
2 Rauchal főnyeremény 1 éjszakás voucher Noszvajban.
Az egyik marketingesnek a hátára kötözném a krumliját a másikat meg oda vissza utaztatnám- természetesen saját költségen pl Sopron -Noszvaj vagy Pécs-Noszvaj útvonalon.
Semmilyen kritikát nem kérek mert mint mindíg -most is igazam van!
Technikailag ez is megoldható, ha nyerő időpontot sorsolnak.
Vagy csak elírták a dátumot.
Mantaro Lungo - elvileg ma éjfélkor ér véget a játék, de a szabályzat szerint a sorsolás is ma lesz ....
Magyar Termékes játéknál eldönthetnék a játék közepén végre, hogy mi játszik és mi nem.
A sima debreceni kolbászt levették x időre, most megint fent van. A Ceres vollkorn kenyér eddig nem volt fent, most fent van.
Akinek megy a Tibi, milyen op.rendszerről töltötte fel? Almás gépről egyik böngészőből sem megy, napok óta.
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások