Őrült törvények
Az alábbiak még megtalálhatók a törvénykönyvekben, de már nem nagyon alkalmazzák őket (szerencsére):
- Alabama államban tilos egy sofőrnek bekötött szemmel vezetni.
- Kaliforniában illegális megakadályozni egy gyereket abban, hogy átugorjon
egy tócsát.
- Connecticut-ban megállíthat a rendőr mindenkit, aki 65 mérföldnél (100
km/h) gyorsabban biciklizik. Sőt, azokat gyalogosokat is előállíthatja, akik kezükön járva próbálnak átkelni az úton.
- Floridában büntetésre számíthat az a nő, aki elalszik a hajszárítógép
búrája alatt, sőt ezzel a tettével még a fodrászüzlet tulajdonosát is veszélyezteti. Egy másik törvény az elefánt tulajdonosokat sújtja, ugyanis állatukat egy parkolóhelyre állítva, a járművekre vonatkozó parkolási díjat kell fizetniük. Szegény férfiak pedig nem mutatkozhatnak öv nélküli köntösben nyilvánosan, ugyanakkor fürdőruhába öltözve énekelni mindenkinek tilos.
- Illinois államban tilos égő cigarettát adni kutyáknak, macskáknak és más háziállatnak.
- Indianában télen tilos a fürdés. A polgárok a fokhagymaevés után négy óráig nem látogathatják a mozit, színházat és atömegközlekedési eszközöket.
- Iowa államban egy csók maximum 5 percig tarthat.
- Kentucky-ban a törvény szerint addig mindenki "színjózan", amíg "nem terül el a földön". Ezen felül itt illegális tölcséres fagylaltot zsebben hordani.
- Lousiana államban nem érdemes bankrablás közben a bank széfjére vízipisztollyal lövöldözni, ez ugyanis törvénysértés (a bankrablás remélhetőleg rendes fegyverrel is az). Ha egy protézissel rendelkező egyén harap meg valakit, súlyosabb büntetésre számíthat, ez ugyanis (mármint a protkó) súlyosbító körülmény.
- Massachusetts-ben a gyászolók ébredés után maximum három szendvicset ehetnek. Horkolni csak csukott és biztonságosan bezárt hálószobaablak mellett szabad. Ha valaki még emellett kecskeszakállat is akar nyilvános helyen viselni, halmozottan hátrányos helyzetű, ugyanis ehhez egy speciális engedélyre van szüksége. Szegény taxisofőrök sem szerencsésebbek, nekik ugyanis fuvar közben tilos a szex az első ülésen.
- Nebraska államban a szülők őrizetbe vehetők, ha gyerekük nem tudja
visszatartani a templomban a böfögést.
- Új-Mexikóban a nőknek szigorúan tilos borotválatlanul nyilvános helyen
mutatkozniuk (itt valószínűleg az arcra gondoltak a bölcs törvényhozók).
- New Yorkban akár 25 dollár büntetést is fizethet az, aki flörtölni próbál, egy régi törvény ugyanis megtiltja a férfiaknak, hogy hátraforduljanak az utcán, és így nézzenek egy nőre. A másodbüntetés pedig egy, a lovaknál alkalmazott szemellenző viselése is lehet.
- Ohio államban egy nő nem viselhet lakkcipőt nyilvánosan.
- Oklahomában pénzbüntetésre és elzárásra is ítélhető az, aki egy kutyára grimaszol. A nők saját hajukat csak állami engedéllyel vághatják. A kutyák kiemelt témakör lehetett a törvényhozók számára, ugyanis minden példánynak rendelkeznie kell egy, a polgármester aláírásával ellátott engedéllyel, amelyen legalább három személyes tulajdonságnak kell szerepelnie. Egy különleges tisztasági rendelet bünteti azokat a tulajdonosokat, akik takarításkor a piszkot a szőnyeg alá seprik. Szegény férjek pedig csak a feleségük írásbeli engedélyével vásárolhatnak alkoholt.
- Texasban egy városi rendelkezés csak egy 5 dolláros engedély beszerzése után engedélyezi bárki számára a közlekedést - mezítláb. Álló helyzetben sört hörpölgetni egyszerre maximum 3 kortynyit lehet.
- Vermontban a törvényhozók mindenki számára egy nap engedélyezték a fürdést - szombat éjszakára.
- Washingtonban mindenféle nyalóka a tiltott termékek listáján van. A bűnözés visszaszorítására tett erőteljes lépésként lehet értékelni azt a rendeletet, amely szerint egy motorizált bűnözőnek,(ha valami rosszban sántikál) a város határán szünetet kell tartania, amíg bejelenti a város rendőrkapitányának érkezését.
- Nyugat Virginia államban a nebulók nem tehetik be az iskolába a lábukat, ha a lehelletük hagymától bűzlik.
– Melyik a világ legnagyobb bevásárlóközpontja?
– A Menny Bolt.
- Jó estét, Jean! Mondja, itthon van a gróf úr?
- Igen.
- A kisasszonnyal?
- Nem! A gróf úr!
Bill Gates mondta egyszer a General Motorsnál:
- Ha az autógyártás akkorát fejlődött volna, mint a számítástechnika, akkor ma mindannyian 25 dolláros autóban ülnénk, amellyel 1000 mérföldet mehetnénk egy gallon üzemanyaggal.
Ez igaz. Viszont a következő dolgokkal kellene együtt élnünk:
1. Járművünk naponta kétszer szétesne.
2. Valahányszor új jeleket festenek az útra, kénytelenek lennénk új autót venni.
3. Ha autónk minden ok nélkül leállna az autópályán, kénytelenek lennénk elfogadni, újraindítani és folytatni az utat.
4. Ha egy bonyolult közlekedési helyzetben autónk megállna, kénytelenek lennénk újrainstallálni a motort. Valamilyen okból még ezt a tényt is el kellene fogadnunk.
5. Autónkban egyszerre csak egy személy utazhatna. Ha ennél többen szeretnének utazni, "Autó95"-öt vagy "AutóNT"-t kellene vásárolni. Az üléseket még ebben az esetben is külön kellene megvásárolni.
6. A Macintosh gyártana olyan autót, amely a napenergiával működik, megbízható, ötször olyan gyors, kétszer könnyebb vezetni, de csak az utak 5%-án használnák.
7. A Macintosh autó tulajdonosok Microsoft kiegészítőkkel tuningolhatnák autóikat, melyektől jelentősen lelassulnának.
8. Az olajszint, a benzinszint, a hűtővíz-hőmérséklet visszajelző lámpákat fel kellene cserélni egy kék visszajelzőre, "Általános autó hiba" felirattal.
9. Az ülések mindenki számára kényelmesek lennének, feltéve, ha egyforma méretű fenékkel rendelkeznek.
10. A légzsákok működésbe lépés előtt "Biztosan folytatja?" kérdést tennének fel.
JULISKA, A GYÖNYÖRŰ FIATAL LÁNY KAPÁL A TSZ FÖLDJÉN. ARRA MEGY JANCSI
ÉS MEGSZÓLÍTJA:
- TE JULIS, OLYAN GYÖNYÖRŰ VAGY, ÚGY MEGFOGNÁM AZOKAT A TELT KEBLEIDET.
- MÉGIS MIT KÉPZELSZ, JANCSI!
- TE JULIS, ADOK 5000 FORINTOT, HA MEGFOGHATOM!
- HÁT, HA ADSZ 5000 FORINTOT, AKKOR JÓL VAN.
JANCSI ODAADJA A PÉNZT ÉS MEGTÖRTÉNIK A DOLOG. MAJD FOLYTATJA:
- OLYAN KÍVÁNATOS VAGY, MEGSIMOGATNÁM OTT A LÁBAD KÖZÖTT, ADOK MEGINT
5000 FORINTOT!
- HA ADSZ 5000 FORINTOT, AKKOR JÓL VAN, CSAK GYERE, MENJÜNK ODA A BOKORBA.
JANCSI ODAADJA A PÉNZT, MEGSIMOGATJA ÉS FOLYTATJA TOVÁBB:
- TE JULIS, MOST MÁR ANNYIRA KÍVÁNLAK, ÚGYIS ITT VAGYUNK A BOKORBAN,
ADOK 30000 FORINTOT, HA MAGAMÉVÁ TEHETLEK.
- JÓL VAN AKKOR, HA ADOD A PÉNZT.
MEGTÖRTÉNIK A DOLOG. JANCSI MEGSZÓLAL:
- NA JÓL VAN, MOSTMÁR MEGYEK.
JULISKA MEGIGAZÍTJA A SZOKNYÁJÁT ÉS FOLYTATJA A KAPÁLÁST. NEM SOKKAL
KÉSŐBB ARRAJÖN A TSZ-ELNÖK:
- JULISKA, LÁTTAD ERRE A JANCSIT?
- IGEN, LÁTTAM.
- KIKÜLDTEM VELE A FIZETÉSEDET, ODAADTA?
Egy ember jött be az orvosi rendelőbe, és azt mondta:
-Doktor úr borzasztó fejfájásom van, és sohasem enyhül. Tudna valamit adni rá?
-Természetesen. De előtte hadd ellenőrizzek néhány dolgot. Mondja, szokott maga szeszes italt inni?
-Szeszes italt?- kérdezett vissza az ember felháborodottan.- Sosem nyúlnék ilyen mocskos dologhoz.
-Dohányzik?
-A dohányzást utálatosnak találom. Soha életemben nem nyúltam dohányhoz.
-Még megkérdezni is szégyellem, de hát tudja hogy van ez, nem szokott éjjel lányok után futkosni?
-Persze hogy nem! Minek néz maga engem? Minden éjjel legkésőbb tíz órakor ágyban vagyok.
-Mondja kérem- kérdezte a doktor -, ez a fejfájás, amiről beszélt, olyan éles, hasogató fájdalom?
-Igen- válaszolta az ember.- Pontosan az, éles, hasogató fájdalom.
-Egyszerű, barátom. A probléma az, hogy túl szoros a fején a glória.
Csupán egy kicsit lazítanunk kell rajta
Kedves férjem!
Azért írom Neked ezt a levelet, hogy elmondjam, végleg elhagylak. 7 éven
keresztül jó feleséged voltam, és semmit nem kaptam érte. Az utóbbi két hét
pedig maga volt a pokol. A főnököd felhívott, hogy felmondtál, és ez volt
az utosó csepp a pohárban. Múlt héten, amikor hazajöttél, észre sem vetted,
hogy megcsináltattam a frizurámat és a körmeimet, fogazataimatis a kedvenc
ételedet foztem, és este egy vadonat új hálóing volt rajtam. Hazajöttél,
két perc alatt megvacsoráztál, aztán miután megnézted a meccset, egyenesen
felmentél aludni. Nem mondtad, hogy szeretsz-e még, nem érintettél meg,
semmit nem tettél. Vagy hazudsz nekem, vagy nem szeretsz már, bármi is a
helyzet, én elmegyek.
Ui.: Ha megpróbálnál megkeresni, inkább ne tedd. A BÁTYÁD és én
Nyugat-Virginiába költöztünk, együtt. További remek életet! Ex-feleséged.
~~~~~~~~~~
Kedves ex-feleségem!
Semmi nem tette jobbá a napomat, mint az, hogy megkaptam a leveledet.
Valóban hét éve házasodtunk össze, jóllehet Te nagyon távol állsz a jó
feleség fogalmától.
Sokat nézek sportot, hogy ezzel próbáljam meg elfojtani az állandó
zsörtölodésedet. Nagy baj, de ez van. Észrevettem, hogy levágattad múlt
héten a hajad, de az első dolog, ami az eszembe jutott, az volt, hogy "Úgy
nézel ki, mint egy férfi!". Az anyám úgy nevelt, hogy inkább ne mondjak
semmit, ha nem tudok valami szépet mondani. Amikor megfőzted a kedvenc
ételemet valószívuleg összekevertél a BÁTYÁMMAL, mivel én már hét éve nem
eszem disznóhúst. Elmentem lefeküdni, mikor megláttam rajtad az új
hálóingedet, hiszen még rajta volt az ára. Imádkoztam, hogy csak véletlen
egybeesés legyen, hogy a bátyám reggel 50 dollárt kért tőlem kölcsön, a
hálóinged pedig 49,99-be került. Mindezek után még mindig szerettelek, és
úgy éreztem, meg tudjuk oldani. Tehát amikor észrevettem, hogy nyertem a
lottón 10 millió dollárt, felmondtam a munka- helyemen, és vettem magunknak
két jegyet Jamaikába. De mikor hazaértem, Te már nem voltál ott. Tudom,
mindennek oka van. Remélem, olyan életet élsz, amilyet mindig is akartál.
Az ügyvédem azt mondta, hogy az alapján a levél alapján, amit írtál nekem,
egy fillért sem fogsz tőlem kapni. Tehát csak óvatosan.......
Ui.: Nem emlékszem, hogy mondtam volna valaha, de Carl, a bátyám Carlaként
született. Remélem nem baj!
Ex férjed
Valentin napon egy férfi egy hatalmas csokor virággal lepi meg a feleségét. Az asszony talál egy kis kártyát a virágok között. Kinyitja és megdöbbenve olvassa: ,,Nem."
- Hát ez mi? - kérdezi a férjétől.
- Hmmm... - gondolkodik a férj.
- A virágos megkérdezte, hogy tegyen-e a csokor mellé valami üzenetet, én meg mondtam, hogy nem.
au

" alt="

">
ezt az egyik közösségi oldalon leltem:

" alt="

">
Szörnyű álmot láttam, amit üstöllést(=izibe) meg köll osztanom Veletek.
Miután ma délután befaltam az ebédre szánt szafaládémat fél kiló kenyérrel, meg 5 paprikával, úgy éreztem, hogy elnehezülnek a pilláim és kívánja a szervezetem a vízszintest. Be is dobtam a szunnyadót, de nem volt sok köszönet benne....
Álomban Reklámiában jártam.....
(homályosodik a kép...)
(most újra tisztul.....és máris a buszon találom magam)
Kezemben a vörös pontos Norbi rúd, tolom az orcámba kegyetlenül, közbe potyog róla minden rá a ruhámra, a csajok meg csipegetik, mint vak tyúk a szemet, azt se tudom, hova nézzek, a ruhám meg tiszta csoki...Jézus, hogy nézek ki....
Sebaj, anyám a legújabb intelligens mosóporral mos, aminek annyi esze van, hogy előre kiszámolja a havi kosztpénzt, meg megtanítja a mutert csülökre Pékné módra. Közben jött a Cili is kacéran nézve a pólómról csokitöredéket eszegetni. Elbeszélgettem vele arról, hogy épp most vett fel hitelt és kapott mellé egy kiló kenyeret. Tiszta haszon, köszönjük, Emese.
Szállunk le, a Cili irgalmatlan nagyot zakózik a lépcsőn lefelé, ugrok le hozzá, néz rám bután, amikor megsúgom neki, hogy semmi baj, mert van nálam Cili Bang.
Ideje megborotválkozni, előkapom a 35pengés borotvát, amivel egy lehúzással megszabadulok nemhogy az arcszőrzetemtől, de az arcom felétől is, sebaj, legalább a protkóm a helyén marad, mert úgy beragasztottam a vadonatúj műfogsorrögzítővel, hogy egy lehetséges atomtámadást a csótányokon kívül az állkapcsomhoz szorosan hozzábetonozott műanyagfogak élnék túl.
No, együnk valamit a nagy ijedségre, van is a hűtőben kábé 4 mázsára való bifidus essensis, benyomatok belőle egy olyan adagot, ami Etiópia komplett lakosságának fedezné 15 évi élelemszükségletét. Falánkságomnak meg is lesz a böjtje, hiszen olyan mérvű hasmenés kerít a hatalmába, amely mellett a Niagara csöpögő csapnak tűnik. No de nem is szeretnék senkit a genitáliáimmal traktálni.
Öcsém mászik a kanapé felé és azt gondolja magában: -Ej, milyen jó lenne teliszarni ezt a jóképű sezlonyt (pamlag). És már kanyarítja is a bizonyítékot, nem ígérget.
(Lányok, most, hogy nem figyelek, már nyugodtan beszélgethettek kedvenc témátokról, a hüvelygombáról. Na ne szégyellősködjetek már, tudom, hogy minden nap szóba kerül na...:-DDD)
Markotabödöge: jégeső, de a frizura még mindig tart.
Hajdúhadház: cunami, de a frizura még mindig remek.
Kiskunfélegynagypupos:földrengéssel egybekötött hurrikán+forgószél, de a frizura még mindig tökéletes. Há persze, hiszen paróka, kispofám.
Hű.
Hát kábéra ennyi volt. Izzadságban fürödve rettentem fel. Sebaj, hiszen befújtam magamat a szupi dezodorral, aminek a hatása 3 hétig tart. Nem gond:-D
Melyik a kakukktojás?
a) Arany
b) Ezüst
c) Petőfi
A MEGÉRTŐ FELESÉG
Két szomszédasszony összefut a folyosón, az egyik kissé rosszmájúan megjegyzi:
- Képzelje, szomszédasszony, tegnap lent voltunk a Balatonon, és a strandon a maga férjét láttam egy feltűnően attraktív fiatal lánnyal.
- Nézze, szomszédasszony, a férjem elmúlt 35, hát csak nem mászkálhat a strandon kislapáttal meg vödörrel?!
Nekem ez a hét vicce. Elképzeltem magam.

" alt="

">
"Ha lefotózod magad a cosmo júliusi számában található bikiniben, és elküldöd a cosmopolitan@sanomabp.hu email címre, akkor egy rózsaszín köves karkötőt kapsz ajándékba. "
A feltűnően idegesen viselkedő seftest megszólítja a cimborája :
- Mi bajod öregem? Látszik, hogy sík ideg vagy.
- Ne is mondd, nem megy az üzlet, elfogyott pénzem, elromlott a kocsim,
ráadásul anyósom jelezte, hogy hozzánk költözik... Jut eszembe, eladom
neked, mennyit adsz érte?
- Hülye vagy te? Semmit.
- Áll az alku. Tiéd.
Autóbalesetet szenved egy család. Az anyós, mivel nem volt bekötve, kirepül
az ablakon és meghal, a család többi tagja kisebb sérülésekkel megússza. A
helyszínelő rendőrnek feltűnik, hogy a családfő rezzenéstelen arccal
válaszol a kérdésekre. Szemrehányóan megjegyzi: - Elnézést, Uram, de az Ön
anyósa az imént halt meg. Ez nem jelent Önnek semmit?
Mire a férfi:
- Bocsánat biztos úr, ha magának is így fájna mindene az ütközéstől, mint
nekem, magának se lenne kedve röhögni...
- Miért nem lehet az anyóssal bújócskázni?
- Mert ki az a hülye, aki megkeresné.
- Halló, rendőrség? Tegnap este bejelentettem, hogy eltűnt az anyósom.
- Igen, uram.
- Nos arról volna szó, hogyha tettek már valamit, álljanak le. Ne keressék.
- Talán megkerült a hölgy?
- Nem, aludtam egyet a dologra.
A férfi bemegy a temetkezési vállalkozóhoz :
- Szeretném elhamvasztani az anyósomat.
- Semmi gond, holnap ideszállítjuk.
- Nem kell, itt áll a kapuban.
Lepusztult, neandervölgyi jellegű műegyetemista száll fel a 7-es buszra.
A sofőr nagyon menő akar lenni és kiszól a tolóajtón, jó hangosan:
- Mi újság az őserdőben, öreg?
A válasz gyors es meglepő:
- Anyád nem üzent semmit.
Nyegle ifjú felszól a buszsofőrnek:
- Mikor indul ez a szemétláda?
Mire a sofőr egykedvűen:
- Mikor megtelik szeméttel...
Két részeg észreveszi, hogy pont a buszgarázs előtt álldogálnak.
- Figyelj csak, vigyünk el egy buszt, azzal gyorsan hazajutunk.
- Jó, te menj be, köss el egyet, én meg idekint figyelek. Eltelik fél óra,
az őrködő már türelmetlen. Bemegy a társa után, és látja, hogy az idegesen rohangál a járművek között.
- Te meg mit csinálsz?
- Az istennek sem találok 7-es buszt!
- Hát te teljesen hülye vagy?! Kössünk el egy 9-est, aztán majd gyalogolunk egy saroknyit.
" Az örült abban különbözik a többi embertöl, hogy csak egy rögeszméje van, míg a többinek egy egész rakás."
István!
Ez tetszett

" alt="

">

" alt="

">
"Kedves Péter!
Örömmel értesítelek...."
Köszi, hogy beírtad.

" alt="

">
Egy orosz ,egy arab és egy cigány utazik a repülőn.
Megszólal az orosz: most az én országom felett járunk hollom az AK47-esek hangját.
Megyszólal az arab: most az én országom felett járunk érzem az olaj szagát.
A cigány kinyújtja az ablakon a kezét majd megszólal: most az én országom felett járunk.
A többiek megkérdeazi hogy miért. Mire a cigány: mert lelopták a kezemről az aranyórát.
Kedves Péter!
Örömmel értesítelek, hogy szerelmünk gyümölcse, a kis Péter, megszületett.
Sajnos anyatejem nem lévén szoptató-dajkát kellett alkalmaznom.
Ő kubai származású, így a tejétől gyermekünk bőre szinte teljesen fekete lett.
Erről ugyebár én abszolúte nem tehetek...
A te szerető Anitád
*********************************
Drága édesanyám!
Az imént vettem kézhez Anita levelét, melyben értesít, hogy kisfiúnk született.
Mivel nincs elég anyateje dajka segítségére szorul, aki színesbőrű, és a tejétől
kisunokád bőre is csaknem fekete lett, amiről persze az én drágám egyáltalán nem tehet.
Remélem te is együtt örülsz velünk
Ölel fiad, Péter
**************************************
Édes fiam!
A te születésedkor én pontosan ugyanúgy jártam, mint most a te Anitád.
Elapadt a tejem, ezért téged tehéntejjel kellett tápláljalak.
Valószínűleg ettől lettél te ekkora marha...
Amiről persze én egyáltalán nem tehetek.
Csókol Anyád
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások