A srác ... lakott és a ...-be járt suliba. Már két éve tervezgeti, hogy randira hív egy lányt (aki szintén ugyanott lakott és a ugyanoda járt), de soha nem volt elég bátorsága. Végül is egy nap összesszedte minden bátorságát, és beszélt a lánnyal. Ő nem ellenezte a dolgot, és megbeszéltek egy szombat esti vacsorát. Péntek este a srác a haverjaival elment megünnepelni a dolgot. Annyit ittak, mintha alkoholtilalom visszatérésére készültek volna fel. Szombaton nagyon rosszul volt, húszpercenként szaladgált a klotyóra. Néhány órával később hányást már törölte a programból, de a rendszeres WC látogatást még nem. A randit ennek ellenére nem akarta lemondani, félt, hogy többször nem lenne bátorsága a láyt meghívni.Így hát találkoztak az állomáson és bevonatoztak New York-ba. Az étteremben már az előétel közben bocsánatot kért, és elviharzott a mellékhelység felé. Ezután az előételt mát megszakítás nélkül végig tudta enni, de a következő fogás közben ismét ki kellett mennie. A desszert alatt ismét késztetést érzett, de nem akarta nevetségessé tenni magát az állandó WC-be rohangálással, így inkább visszatartotta. A dolog pár perc múlva elmúlt, ám ekkor úgy érezte, hogy némi gáznemű anyag készülne távozni belőle. Úgy döntött, hogy szép óvatosan kieregeti ott az asztalnál. Szerencsétlenségére a gázzal együtt némi meglepetés is érkezett. Na most szarban vagyok - gondolta (és érezte is). Ahelyett, hogy azonnal kiszaladt volna a WC-re, inkább megkapaszkodott a székben és egy kicsit megemelte magát, hogy minnél kevésbé nehezedjen rá az "ajándék csomagra". Ezt a jóga-pozíciót fenttartotta a desszert végéig, és közben erősen gondolkozott, mit tehetne, mielőtt érdekes illatot kezdene árasztani, illetve a nadrág kívülről is megmutatná, hogy mi rejtőzik benne. Igen gyorsan fizetett, és távoztak az étteremből. Úgy ment az utcán, mint egy cowboy. Az állomás felé menet egy bolt mellett haladtak el.
- Nem lenne gond, ha beugranék, és megvenném azt a mellényt, amit már a múlt héten kinéztem magamnak? - kérdezte a lányt.
- OK, legalább én is körülnézek egy kicsit.
Szerencsére a férfi osztály balra volt, a női jobbra. Így hát szétváltak. Hősünk felkapta az első mellényt, ami a kezébe akadt, majd rohant a nadrágokhoz. Kiválasztotta a sajátjához leginkább hasonló nadrágot, majd az egész cuccot odaadta az eladónak. Közben az egyik szeme folyamatosan a lányon volt, (aki a bolt másik felében nézelődött), nehogy az észrevegye, hogy nadrágot is vásárolt. Mivel a mellényt nem akarta megvenni összeszorított szájjal (hátha a barátnője tud 15 méterről is szájról olvasni) odaszólt az eladónak:
- Csak a nadrágot.
- Tessék?
- Csak a nadrágot. (Az egyik szem folyamatosan a barátnőn.)
- Ah. OK.
Fizetett, és a lánnyal együtt elindultak az állomásra. Felszálltak a vonatra, és találtak két szabad széket az egyik kocsi közepén. A srác le sem ült, hanem azonnal távozott a mellékhelység felé. A vonat elindult, ő pedig levette a nadrágját és az alsóját. Az egészet egy golyóvá hajtogatta, majd kidobta az ablakon. Ezután megmosakodott, majd kézbevette az áruházban kapott szatyrot. Kinyitotta, és rádöbbent, hogy a szatyorban csak a mellény van.
Ha egy dual core proci 250 W-ot eszik átlagosan, Pistikének 4 procis alaplapja van (és 400 FPS-el dúmhármazik), akkor bootolás (20 másodperc az asztalig) előtti 18°C-os, 20 m^3-es szobában mennyi idő után hal meg Pistike (65 kg), ha a a bútorok, a számítógép és Pistike térfogata, valamint Pistike hődisszipációja elhanyagolható, valamint a falak ideális hőszigetelők? Pistike kemény gyerek, dúmhármazást semmiképp se hagyja abba, a fulladás sem akadály, így halála csak akkor áll be, miután teljesen kiszáradt. A kérdés hát: a power gomb megnyomása után mennyi idővel áll be Pistike halála?
Válaszát kérjük indokolja!
8 legfontosabb hitvallás egy multicégnél
1. Hiszek a cégben, mert megérteni úgysem tudom.
2. Hiszek a vezetőimben, mert pár száz rugóval többet keresnek és valamivel el kell nyomnom az emiatt érzett gyűlöletet.
3. Hiszek a termékünkben, mert látni még sosem láttam.
4. Hiszek a marketing osztályban, mert létezésüknek eddig még semmilyen más bizonyítékát nem adták.
5. Hiszek a csapatmunkában, mert én semmit sem csinálok.
6. Hiszek az információs technológiában, mert különben nem tudnék napi 6 órát internetezni.
7. Hiszek a személyzeti osztályban, mert valahogy engem is fölvettek.
8. Hiszek az automatában, mert vízből 6 féle üdítűt tud készíteni
Piroska:
- Nagymama, miért olyan nagyok a fogaid?
- Hogy megtudjam rágni a répát, amit hoztál.
- De nagymama! Én nem hoztam répát.
- A francba, ez nem jött össze... - szólt a nyuszi és kimászott az ágyból.
Egyszer egy amerikai és egy japán cég nyolcevezős versenyt rendezett a Dunán. A verseny előtt mindkét csapat keményen edzett, hogy a lehető legjobb teljesítményt érjék el. Mikor eljött a nagy nap mindkét csapat tagjai nagyon jó formában voltak, mégis a japánok nyertek 1 km-es előnnyel.
A vereség igen érzékenyen érintette az amerikai csapatot, teljesen mélypontra kerültek. A felső vezetés úgy döntött, feltétlenül kideriti a megsemmisítő vereség okát, ezért rögtön alkották is egy csapatot, akik ezen a "prodzsekten" dolgoztak.
Feladatuk az volt, hogy alaposan kivizsgálják az ügyet és megfelelő segitséget nyújtsanak. A sok vizsgálat után kiderítették, hogy a japánoknál heten eveztek, s egy ember kormányzott, míg az amerikai csapatnál egy ember evezett és heten kormányoztak. A felső vezetés erre rögtön igénybe vette egy tanácsadó cég szolgálatait, s arra kérte őket, készítsenek tanulmányt az amerikai csapat struktúrájáról.
Jelentős költségek kifizetése után néhány hónap múlva a tanácsadó cég arra a következtetésre jutott, hogy az amerikai csapatban túl sokan kormányoztak és túl kevesen eveztek.
A japánokkal szembeni következő vereséget elkerülendő megváltoztatták a csapat felépítését. Most négy kormányosra volt, két főkormányos, egy kormányigazgató s egy ember evezett. Ezenkívül teljesítmény-értékelési rendszert vezettek be az evezősnél, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzék. "Bővítenünk kell evezősünk feladatait és nagyobb felelősséggel kell felruházni."
A következő évben a japánok nyertek, immáron 2 km-es előnnyel. A vezetés elbocsátotta az evezőst rossz teljesítménye miatt, eladták a csónakot is és leállítottak mindenféle beruházást az evezést illetően. A tanácsadó céget dicsérettel illették, a megtakarított pénzt pedig szétosztották a menedzsment tagjai közt.
Marketingből jeles:
Egy férfi Texasba költözött és vett egy farmertől egy szamarat 100 Dollárért. A farmer megígérte, hogy másnap elviszi hozzá az állatot. Másnap megjelenik a szamár nélkül:
- Elnézést, uram, de megdöglött a szamár.
- Akkor adja vissza a pénzemet! - mondja a vevő.
- Sajnos, már elköltöttem.
- Akkor hozza el hozzám a döglött szamarat!
- Mit akar csinálni vele? - kérdi csodálkozva a farmer.
- Kisorsolom tombolán.
- Dehát ez lehetetlen! Egy döglött állatot kisorsolni?
- Nyugi, nem fogják tudni, hogy döglött.
Eltelik egy hónap, a farmer összetalálkozik a férfival:
- Mi lett végül a döglött szamárral? - kérdezi.
- Eladtam 500 sorsjegyet, darabját 2 Dollárért, és nyertem 898 Dollárt.
- Senki nem reklamált?
- Csak az az egy ember, aki nyert, de annak visszaadtam a 2 Dollárját
Két egyetemista vizsgára megy Budapestre. Útközben megállnak a Balatonon, egész éjjel szórakoznak, másnap megpróbálják kimenteni magukat a vizsgáról. Azt mondják a vizsgáztatónak:
- Professzor úr, nem tudtunk felkészülni, mert defektet kaptunk és a kocsinkat toltuk szerelőhöz, legyen szíves egy másik időpontot kiírni!
A professzor ad egy új időpontot.
A vizsgán a két srácot berakja két terembe, majd egy két feladatból álló feladatsort rak eléjük:
1.) Magyarázza el a kommunikáció lényegét! - 1 pont
2.) Melyik kerék? - 99 pont
Fiatal, jóképű üzletember vagyok, hat autóm, két mobilom van, és egy nyaralóm a Karib-tengeren. Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam.
Hi-fi bolt
Romcsávó bemegy a hi-fi boltba:
- Kérek egy rádiót abba a bazi nagy Mercibe, ami ott áll!
- Tessék, itt válogasson!
- Erősítő van hozzá?
- Igen, tessék, itt van.
- Mikrofon is?
- Igen, itt van.
- Kipróbálhatom?
- Természetesen.
A roma bekapcsolja, majd beleüvölt:
- Burgonyááá'!!!
Panaszkönyvi bejegyzések...
"Szerettem volna olvasólámpát vásárolni, erre az eladójuk azt javasolta, hogy dögöljek meg, és a következő életemben változzak bagollyá, akkor legalább nem őt zaklatom zárás előtt 2 perccel."
"Nyomdahibásan jelentették meg a hirdetésemet. Nem tökerős, hanem
tőkeerős befektetőt kerestem."
"Komolyan gondolták, hogy a nászutas lakosztályban mindössze csak egy darab emeletes ágy van?!"
"2800 forintot kellett volna fizetnem, egy ötezrest adtam, és csupán egy százast kaptam vissza.... Igaz, hogy azt dollárban, de akkor is!"
"Behoztam az önök kulcsmásoló műhelyébe egy 14-es villáskulcsot, de
kiröhögtek és nem másolta le senki!"
"Örültem, hogy végre van egy étterem ahol tiszta az illemhely... Erre jött a főpincér, és kizavart a személyzeti WC-ből!"
"Szerettem volna egy lábbelit, ami nem ázik be. Amikor a huszadik pár sem tetszett, az eladójuk gúnyosan a betoncsizmát javasolta..."
Made in China...
Néhány részlet egy kínai fogamzásgátló tabletta magyar nyelvű tájékoztatójából.
A tabletta nem kapható Magyarországon,mert megbukott a törzskönyveztetési eljárás során. Vajon miért?
"Köszöni a miénk cég hogy Ön választja miénk által gyártódott fogamzódás gátlásos pirula. Kérni hogy nagyon fontos ez a tájékozató hogy Ön elolvasni és utasítások fenntartani. Nem fenntartja miénk cég nem
tart felelősség de más esetben nem tart felelősség fenn szintén."
"Pirula rendszerben nyelése naponként este vagy reggel meggátolódik hogy
Ön belees a teherbe. Ha nem rendszerben nyelés, előfordulása Önbelees a teherbe növekedett valószínűséggel bír. A pirula evése vízet követéssel valósul meg, úgy jó. Pirulát megharapni nem kell, a maga
teljességében nyelendő bele Önnek szevezetetében. Nem használ hashajtó rossz mert Ön teherbe lehet beleesve ha felszívódás előtti hasmegy. Nem hany
magatol, nem jó. Teherbe beleshet ha hany maganak ujjatol. Van étel gátolja pirula effektus. Nem eszi ilyen etel pirula nyelésének előtte és után 2 óra minimum."
"Beveszese pirulanak harom hetet egyszerre rendszeres, utana követőt vár, hogy Ön vére folyása kezdődik. Ez áltánosságot megvéve egy hét. Egy nap vére folyása követőt pirula ismét nyeldes. Összes idő négy hét ami menzesz ciklus és Ön nyeldes pirula három hét és nem nyeldes egy hét ."
"Ha kihagy pirula nyelése nem csinál szexuális dolog egy hét. Egyéb eshetőség Ön belees a teherbe. Ha kihagy kettő pirula nyelése nem csinál szexuális dolog következő ciklus kezdete egy hét után való."
"Mellékes effektusokkal van: Ön elhány magát, első esetnél kivérezi magát nem megfelelő időpontál (dátum), feje szédül, hasa fáj, érének dagadása, fájás Ön testének változatos pontokjai, extreme lehetségesség szőrszálnövekedés Ön testének helyein Önnek kényes és
esztétitikátalan."
"Fontos! Nem nyeldesi pirula annak esete alkalmával hogy Ön korábban beleesett a teherbe és teher állapot azóta fennáll Önnek! Nem nyeldesi pirula annak esete fennforog hogy Ön hím: kizárólagos csak nőstény nyeldes pirula. Nem nyeldesi pirula amikor Önnek mája elégtelen
vagy Önnek szíve ritmusosan zavart."
"Egyéb mellékes effektusokért és kockázat mértékekért kérdeződjön Önnek orvos vagy gyógyszert készítő szakember."
"Reméljük jól használ. Köszönünk Önnen bizalom neki miénk cégnek hogy miént terméket Ön nyeli."
Egy paraszt vett egy igáslovat. Gyönyörű állat volt! Igaz, jó sokat is fizetett érte. Ám egy hónap múlva a ló megbetegedett, lábra sem tudott állni.
A derék ember elkeseredve kihívta az állatorvost, aki azt mondta:
- Hát, a lovának vírusos megbetegedése van, 3 napig kell ezt a gyógyszert szednie. A harmadik napon eljövök, és ha nem javul az állapota, akkor le kell lőjük. Az istálló melletti ólban levő disznó meghallotta ezt a beszélgetést. Az első nap után minden változatlan volt, a ló állapota nem fordult
jobbra. Odaröffentett erre a disznó a lóhoz, és így szólt:
- Gyerünk barátom! Kelj fel, állj lábra!
A második nap sem javult a ló állapota, nem hatott a medicina.
- Gyerünk barátom, kelj fel, mert ha nem, akkor meg fogsz halni! - figyelmeztette a disznó a lovat.
A harmadik napon is beadták a lónak a gyógyszert, de semmi! A ló állapota nem javult. Az állatorvos megérkezett, ránézett a lóra, és az istálló előtt állva lemondóan így szólt:
- Sajnos nincs mit tenni, meg kell öljük a lovát, mert megfertőzheti az összes többi jószágot is.
Meghallotta ezt a disznó, és lélekszakadva rohant a lóhoz:
- Hej, testvér! Megjött az állatorvos, döntött: véged van! Kelj fel, most vagy soha, amíg nem késő! Gyerünk!
A ló horkantott egyet, feltápászkodott és elkezdett lépegetni, majd szaladni.
- Csoda történt! Ezt meg kell ünnepelnünk! - kiáltott boldogan a paraszt.
-Csináljunk egy lakomát! Levágjuk a disznót!
Nem biztos, hogy a pozitív hozzáállás minden problémádat megoldja, de elég embert bosszant ahhoz, hogy érdemes legyen megpróbálnod!
Csörög a telefon a KGB központjában:
- Szeretném bejelenteni, hogy Igor Szergejevics a rendszer ellensége.
Gyémántokat rejteget a tűzifájában!
A KGB azon nyomban kiszáll Szergejevics házához, felforgatják a pincét,
gyémántokat nem találnak. Hogy biztosak legyenek a dolgukban, egyesével
átnézik a tűzifát, sőt mindegyiket széthasogatják, hátha azokban rejtették
el a gyémántokat. Mivel semmit sem találnak, elnézést kérnek Igor
Szergejevicstől, majd elvonulnak.
Kis idő múlva csöng a telefon Igor Szergejevicsnél:
- Halló, Igor?
- Igen.
- Volt nálad a KGB ?
- Igen.
- Felvágták a tűzifát ?
- Igen.
- Akkor most te telefonálsz, fel kéne ásni a kertemet...
Egy angol, egy francia és egy orosz beszélget arról, hogy mi a legnagyobb élvezet a világon:
Az angol:
- Kérlek szépen én amikor jól kigolfozom magamat délelőtt, délután kimegyek a lóversenyre, este pedig egy jó szivar mellett elüldögélek a klubban. Nincs ehhez fogható élvezet…
A francia:
Szerintem nincs annál semmi jobb, mint amikor megveszek egy láda francia pezsgőt, szobára viszem a három legdrágább örömlányt és hajnalig szórakozom velük…
Az orosz:
Nem tudtok ti semmit az élvezetekről, az igazi az, amikor egy novemberi hajnalon arra riadsz, hogy egy kocsi áll meg a bérház előtt, vadul feltépik a lépcsőház ajtaját, vastag csizmák dobogása hallatszik, majd vadul dörömbölnek az ajtódon. Te kitámolyogsz és lassan kinyitod az ajtót.
- Sztyepan Sztyepanovics? – üvöltik. Sajnálom, eggyel feljebb!
Egy hosszú repülőút közepén az egyik pilóta elkezd rémülten ordítozni:
- Ó, istenem! Nézd a jelzést! Kifogyott az üzemanyag! MINDANNYIAN SZÖRNYET
FOGUNK HALNI!
- Hülye barom, ez a lámpa csak azt jelzi, hogy hallanak minket az utasok!
Három egér beszélgetésbe elegyedik az éjszaka közepén. Az első egér legurít egy Jack Danielst, odavágja a poharat a pulthoz, majd a második egérhez fordul:
- Amikor találok egy egérfogót, akkor a hátamra fekszem, a lábaimmal kiengedem, majd a lecsapódó kart elkapom a fogaimmal; így elvégzek 20 felülést - amolyan étvágygerjesztö gyanánt -, majd
meglépek a sajttal.
A második egér rendel két Bloody Maryt, felhajtja mindkettöt, a két poharat odacsapja a pulthoz, majd így szól:
- Na igen. Én, amikor patkánymérget látok, akkor igyekszem minél többet összeszedni, hogy hazavigyem. Otthon bedarálom, majd minden reggel egy jó adagot adok a kávémhoz, hogy megadja az alaphangot a nap további részéhez.
Ezen is jót bólogatnak, majd a harmadik egérhez fordulnak. Az felsóhajt, majd nyugodt hangon megszólal:
- Nekem nincs időm itt veletek hülyéskedni. Haza kell mennem megfektetni a macskát
Az öreg Pista bá átmegy a szomszédokhoz látogatóba. Bekiabál a kertkapun, mire megjelenik egy hatalmas komondor, és megszólal:
- Nincs itthon a gazdám!
Az öreg úgy megijed, hogy elájul. Amikor a kutya nyelvcsapásaitól magához tér, azt mondja:
- Te, hát ugatni nem tudsz?
Mire a kutya:
- Tudok én, csak nem akartam magát megijeszteni.
A magyar és az orosz határőr kimegy a határra. A magyar kérdi az orosztól:
- Kell egy pofon?
- Da, da!
Puff, lekever neki egyet.
Másnap megint kimennek, megkérdezi a magyar:
- Kell egy pofon?
- Da, da!
Puff, lekever neki egy nagyot.
Harmadnap ugyanez megismétlődik. Ezután az orosz határőr megy a parancsnokságra:
- Parancsnok úr, a magyar határőr minden nap kérdez tőlem valamit, én mondom, hogy igen, és kapok egy nagy pofont. Mit csináljak?
- Mondja, hogy ne, akkor hátha nem kap!
Negyedik nap is kimennek a határra, a magyar kérdi az orosztól:
- Hát még mindig nem volt elég?!
Az orosz:
- Nyet, nyet!
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások