Hozzászólás - 2008. december 29. :: 19:17
A Kapos TV híreiből:
"Bedugult a posta. Információink szerint több tonna levél halmozódott fel a kaposvári postán. A küldemények legalább egy hetes késéssel jutnak célba. Szerkesztőségünk hétfőn 10 napos leveleket kapott. A postán azt mondták, januárban a kommunikációs igazgatóság tud felvilágosítást adni. "
A hétfői Kapospontban elhangzott: több tonna levél torlódott fel a kaposvári postán. Kedden a Magyar Posta Zrt. sajtószóvivője cáfolta ezt. Elmondta: ha 1-2 hónapig nem kézbesítenének, akkor gyűlhetne fel ennyi levél. Tomecskó Tamás közölte: az is normális, hogy egy 5 napos szünet után több dolgozót is behívnak, hogy gyorsítsák a munkát. Ritkán fordul elő ugyanis, hogy az ünnepnapok után hétvége következik. Most december 29-e volt az első munkanap, akkor kézbesítették a leveleket először.
A december 18-19-én feladott levelek kézbesítésére a feladást követő 3-5 munkanap áll rendelkezésére a postának - magyarázza Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. sajtószóvivője. - Tehát, ha bárki megnézi a naptárt, pontosan meg tudja nézni, hogy határidőn belül kézbesítette a Magyar Posta a küldeményeket.

" alt="

"> Nekem nem így jön ki a számolás!

" alt="

">