marycsiga
Ne szomorkodj. Úgy legyen eljön a mi időnk is.
A remény hal meg utoljára. Én is éjfélig voltam fennt az este, mégsem sikerült nyernem. nem igen indulok több szavazóson.
Mindenesetre ma postáztam a cserét. Lehet ezzel meghozzuk egymásnak a szerencsét
Akik nem nyertek
| Hozzászólás témához | Új témakör létrehozása | 124 / 175 oldal |
A winivén megint nem sikerült nyernem, pedig már közel a 400. játékom van másfél év alatt. De láttam a fórumban, hogy valaki már a 730. játékánál tart két és fél év alatt, úgyhogy erre már inkább nem mondok semmit. Egy nyamvadt pendrive sem jön össze.
Hát ez a Garnier nem az én játékom.
Nemrég beírtam, hogy nyertem, de nem érte el a vásárlásom az ezer forintot, tehát mégsem.Ma pedig hívtak, hogy egy másik blokkal pótnyertes vagyok, erre meg nem találom a blokkot.Hát ez az én formám!Ezen már csak röhögni lehet!!
" alt="
">

">én sem nyerek most sehol,pedig intenzívebb vagyok,mint valaha,de hát majd eljön az én időm is,és a tietek is
" alt="
">
Fel a fejjel és addig is örüljünk a többiek nyereményeinek
" alt="
">bár ez sovány vigasz,tudom
" alt="
">
" alt="
">
Fel a fejjel és addig is örüljünk a többiek nyereményeinek
" alt="
">bár ez sovány vigasz,tudom
" alt="
">én még pótnyertes sem tudok lenni
" alt="
">
" alt="
">Semmi, semmi és semmi
" alt="
"> Pedig úgy szeretnék nyerni egy nyereményt, hogy örülhessek. Legalább annak... ha már más nem úgy alakul
" alt="
">
" alt="
"> Pedig úgy szeretnék nyerni egy nyereményt, hogy örülhessek. Legalább annak... ha már más nem úgy alakul
" alt="
">törpi
igen, ők hívtak, másügyben és akkor megkérdeztem és visszahívtak és mondták, hogy nem nyertem.
Nagyon elkeseredtem
" alt="
">
igen, ők hívtak, másügyben és akkor megkérdeztem és visszahívtak és mondták, hogy nem nyertem.
Nagyon elkeseredtem
" alt="
">dundibongo: felhívtad őket és bizti,hogy nem nyertél? az tényleg lehetetlen szinte
cba-unilever nagyon rossz arányt mutat nálam
" alt="
">
az is megfordult a fejembe, hogy lehet rossz formátumba küldtem, mert a 16/0 nagyon rossz arány.
örülnék ha aki nyert megosztaná velem- akár anonim módon privibe- az arányát és a formátumot.
" alt="
">
az is megfordult a fejembe, hogy lehet rossz formátumba küldtem, mert a 16/0 nagyon rossz arány.
örülnék ha aki nyert megosztaná velem- akár anonim módon privibe- az arányát és a formátumot.
Az utóbbi időben én csak netessel nyertem, amire egy csomót költöttem és nagyon akartam az nem jött be. De nem panaszkodom, kivárom a sorom.
Szerencse kérdése minden, szerintem.
Szerencse kérdése minden, szerintem.
Nehezebb, de nem lehetetlen, csak győzzem kívárni.
" alt="
">
" alt="
">megértem,csak netessel nehezebb,szerintem
törpi
Igen én nem játszom vásárlóssal, vagy ha igen az egy évben egyszer, csak most a nyerteslistába sok netes játék, de azokkal se jön össze. Az eonosnak nagyon örülök.
" alt="
"> Jó lenne valami kicsi aji is, csak az az érzés, amikor nyersz az olyan jó, és már hiányzik.
Igen én nem játszom vásárlóssal, vagy ha igen az egy évben egyszer, csak most a nyerteslistába sok netes játék, de azokkal se jön össze. Az eonosnak nagyon örülök.
" alt="
"> Jó lenne valami kicsi aji is, csak az az érzés, amikor nyersz az olyan jó, és már hiányzik.cappucci: nem olyan régen nyertél az e-onnal nagyot és 2-szer is. szerintem sokan ugyanennyit nyerünk csak több picivel. És tudod,ehhez befektetés is kell,te meg jól tudom olyanokkal játszol,amihez nem kell vásárolni,legalábbis te írod ezt mindíg
" alt="
">
" alt="
">Azzal meg vagyok elégedve, de akkor is nyerni akarok. Elévgre azért játszik itt mindenki.
" alt="
">
" alt="
">Nem kell telhetettlenek lenni meg kell azzal elégedni ami van.mindenki sorra kerül a nyerésbe!!!
" alt="
">
" alt="
">Itt ez a sok nyertes, nekem meg semmi
" alt="
">
Most már elég, nyerni szeretnék, de nagyon és nagyot
" alt="
">
" alt="
">
Most már elég, nyerni szeretnék, de nagyon és nagyot
" alt="
">Nekem is van miniDVD-m, egy fotópályázattal nyertem, csak szerettem volna egyet a keresztlányomnak. De nem vagyok oda a chipsért, vettem 4 csomaggal, abból az egyikben nem volt kód.
" alt="
">
" alt="
">Esély az van, csak a valószínűsége =0
Nem szoktam foglalkozni vele , ha nem nyerek, de most nagyon szerettem volna egy DVD.-t
Nem szoktam foglalkozni vele , ha nem nyerek, de most nagyon szerettem volna egy DVD.-t
Én sem nyertem még eddig a chio-n de még van esély a 2millára csak pozitívan:-))