Ja és a nyertes labdákat állítólag azonnal visszadobták a tömegbe, meg sem lehetett nézni, erre sajna én nem figyeltem... Ennyi erővel bármilyen számot ráírhattak a kedves rendezők a saját maguk kis papírjaira....
Engem ez nem érdekel, csak az, hogy én bedobtam és nem kaptam telefont. Hova fordulhatok a panaszommal szerintetek?
Archivum - Negatív tapasztalatok
Összes fórum téma| Hozzászólás témához | Új témakör létrehozása | 132 / 511 oldal |
Én is voltam tegnap a Nyugati téren, be is dobtam a labdát, de a listán már nem voltam rajta. A tesóm sem először, ő 499 volt és az utolsók között dobta be. A Harsányi Levinél lévő listán utolsó előtti sorban állt, hogy 439. Kérdeztem, hogy nem lehet, hogy elírták, mondták, nem! Hosszas utánajárás után előkerült még egy lista, amin szerepelt ezen a helyen a 499, oda is adták végül. Én 132 voltam, már az elején bedobtam, de semmi! És nem csak én jártam így, a barátom is és egy ismeretlen fiúval is találkoztam a helyszínen, aki állítása szerint szintén bedobta, de nem volt rajta a listán. Én láttam a listát, szerintem nem volt rajta 50 szám, sok ismétlődés volt, holott mindeki tudta, hogy egy szám csak egy telefont nyerhet, és voltak üres helyek, áthúzott számok. Az tuti, nem adtak át tegnap a Nyugati téren 50 db telefont.
Minya!Galeria!Most olvastam vissza, nektek is köszi előre is, minden féle képpen írni fogok,ha nyerek!Jó lenne!!!(egy kis előnászút

Viki!Köszi, nagyon rendi vagy!Küldöm a kódjaimat
Ui:Annyit elértem a CBA-ban, hogy ma szóltak, hogy ha vásárolok kaisers terméket, akkor nekem ráírják hogy azt vettem és lepecsételik
Ez már valami.De még van 5 kódom, aminek nincs blokkja, akkor bemerem küldeni most már!Köszi még1X.
Ui:Annyit elértem a CBA-ban, hogy ma szóltak, hogy ha vásárolok kaisers terméket, akkor nekem ráírják hogy azt vettem és lepecsételik
Ez már valami.De még van 5 kódom, aminek nincs blokkja, akkor bemerem küldeni most már!Köszi még1X.

A Kaiseren a számok is különböző számmal kezdődnek a termékeken. A májas 3, a paprikás szalámi 2, a sima eredeti szalámi 1. Nekem is van májasról és eredeti szalámiről ha nyernél dervic odaadom ingyen és bérmentve, én már úgyis megnyertem a magamét.
zsu21! Nálunk kiviszik még másnap is az ajánlottat,a multkor is hagyott értesítőt,de mire a postára értem már elindult vele a postás a körútjára.
De igen, eltérő a kód színe a szalámin és a májason pl, az tuti!
A Kaiser kód típusa nem függ össze azzal, hogy milyen fajta terméken volt (virsli, szalámi, stb.)?
hátha szükségem lesz rá 

Galeria
akkor még tartogasd egy kicsit a szlát
akkor még tartogasd egy kicsit a szlát

Dervic, nekem is van számlám, ha kell

Dervic, ha beküldöd a kódokat és nyersz, én szivesen küldök neked egy Kaiser blokkot.
Nem én találtam ki.
Vmelyik Gillette játék szabályzatában volt.
Vmelyik Gillette játék szabályzatában volt.
sada!ez nem jutott volna eszembe soha!Te egy ész vagy!Köszi

Ilyenkor kell áfá-s számlát kérni.
Egy hete minden nap vettem egy csomag kaisers szalámit a nyereményjáték miatt.Arra gondoltam majd egy napon beküldöm a kódokat.De egyik este elovastam a matricát, amin a kód van és bele van írva, hogy csak azt a kódot fogadják el, ahol a blokkon egyértelműen látszik, hogy kaisers terméket vásároltam.Nálunk a CBA-ban a blokkon csak az árakat tüntetik föl, viszont az akcióval egy hosszú hentespult tele van ragasztgatva.Szóltam is a boltvezetőnek, de semmi sem történt már 3 napja.Jól bepalizzák az embereket.

Smile
Zárható levélszekrénybe ajánlottat bedobhat a kézbesitő ha nem tértivevényes, vagy ha irásba nem kérted a postán hogy ezt ne tegye.
A sima ajánlottat csak egyszer viszik ki ,ha nem tudják kézbesiteni értesitőt hagynak, és 10 munkanapig átveheted a postán utána visszaküldik nem kerestével.
Zárható levélszekrénybe ajánlottat bedobhat a kézbesitő ha nem tértivevényes, vagy ha irásba nem kérted a postán hogy ezt ne tegye.
A sima ajánlottat csak egyszer viszik ki ,ha nem tudják kézbesiteni értesitőt hagynak, és 10 munkanapig átveheted a postán utána visszaküldik nem kerestével.
Az az érdekes,hogy egy napon feladtam 4 levelet elsöbbségivel,3 ember megkapta másnap,de a theodora még 3 nap múlva sem.És,hogy többünknek nem ért oda."Biztos" a posta pont a mi theodorás leveleinken "csücsült" napokig.Miért tették volna?Aki meg szervezte ezt a játékot,elismerhetné,hogy hibázott,és nem a postára kellene kenni a dolgot.Mert az durva,hogy hányan írtátok,hogy napok alatt nem ért oda.És mikor beszéltem a nőcivel,be akarta magyarázni,hogy a posta a ludas,és visszahívást ígért.Hát azóta sem hívott.Meg van a véleményem erről a szervezésről,gondolom nektek is.
Teljesen igazad van.
Én írtam nekik, hogy a nyereményjátékon nem kellene ötvözni a szponzorálással. A kettőt külön kellene választani.
A lépésszámlálókkal együtt kisorsolhatták volna az üres napok biciklijeit.
Úgy ahogy állítólag a Fundango esetében történt.
Ha nem érkezett pályázat az adott időszakban, akkor a hét elején pluszba berakták.
A lépésszámlálókkal együtt kisorsolhatták volna az üres napok biciklijeit.
Úgy ahogy állítólag a Fundango esetében történt.
Ha nem érkezett pályázat az adott időszakban, akkor a hét elején pluszba berakták.

