Azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos ilyenekre kell rákényszerülni

Kösz, Galeria, mindig tanul az ember.
Én az ilyen játékoknál főleg az elején mindig feladok párat ajánlva, mert ha úgy érzem, hogy nem érnek be a levelek akkor tudjam kerestetni, mert ugye annyit lehet hallani, hogy útközben eltűnnek a levelek. Hát most megnézzük mi is a helyzet vele.
Én úgy tudom az ajánlottat,ha nem vagy otthon első nap nem dobja be,de másnap kiviszik és akkor már bedobhatja,pont most mondták a postán,de ezt nem nagyon tartják be,simán bedobják első nap is.
Én úgy gondoltam, hogy a postafiókot minden esetben biztonságosnak ítélik, tehát oda simán berakják az ajánlottat. (Nincs pf-om.)
De ha ez a pf-ra nem vonatkozik, és ott mindig alá kell írni, akkor ez most jó, mert meg tudják majd mondani, hogy mikor tették be az értesítőt, és mikor vették át ténylegesen Galeria levelét.
Milyen előrelátó voltál Galeria

Ja, a 15 nap tényleg bővel letelt.

Én úgy gondolom, ha ajánlott a levél akkor igenis valakinek át kell venni, hiszen azt ugye kerestetni is lehet. Ezért nem kevés büntetés is jár nekik, ha eltűnik.
Szóval valamit csak mondanak majd

Viszont az elsőt másodikán adtam fel, tehát ott már mehetek a postára
ani-ha
Ez lakcímre küldött levelekre vonatkozik és benne van a posta üzletszabályzatában..
A postafióknál mindig alá kell írni.
Mókás lenne a postán lévő postafiókok között különbséget tenni: az egyik biztonságos a másik meg nem.
Amelyik nem, az mitől nem? A postától?

Galeria
Neked az ajánlottra meg tudják majd mondani, hogy melyik nap került a postafiókba, vagy vették át, attól függ, hogy kézbesítették.
De úgy tudom, 15 nap után indítható csak a kerestetés.
Az ajánlottat - ha nem hivatalos irat vagy tértivevényes - bedobhatja a levélszekrénybe (pf-ba) a kézbesítő, ha biztonságosnak ítéli. Nem kötelező aláíratni, csak a fenti két esetben. Vagy értesítőt hagy.
Ezt a kézbesítési csoportvezető magyarázta el egy múltkori reklamációm kapcsán, még meg is mutatta a lapon, amin néha aláírunk, hogy milyen jelzések vannak (X - tértivevényes, H - hivatalos, pl. önkormányzat, apeh stb.), és csak ezeket kell aláíratni. Ahol nincs jelzés, ott csak odaírja a kézbesítő, hogy É - értesítőt dobott be, vagy L - levélszekrénybe kézbesítve. Persze alá is írathatja, de nem kötelező.
Ez van.
Hát én is nagyon kiváncsi leszek a második heti nyerteseket illetően
Jövőhéten megyek a postára, aztán meghallgatom mit mondanak.
Szerintem:
Azért mert PF-ra megy , az ajánlottat nem dobják be, azt ugyanugy át kell venni!
Csak értesítőt dobnak be a fiókba...
A posta.hu oldalon ügyfélszolgálat aloldal, ezen belül Kapcsolatfelvételre kattintva bejön egy párbeszédpanel. Ott írtam be levél és panasz címszó alatt az irányítószám és pf megadásával a gondomat, hogy a 2-án és 3-án feladott elsőbbségi leveleket csak 8-án kézbesítették.
Nem válaszoltak ugyan, de ha még páran megtesszük, talán megnézik ők is jobban azt a postafiókot, illetve, hogy ürítik-e naponta.
Legalább a következő sorsolásoknál ne maradjanak bent a bicajok. (Én még a múlt keddit illetően is pesszimista vagyok.)
Én elsőbbségivel adtam fel, tehát semmit sem tudok bizonyítani

Hát nem nagyon tudok mit mondani erre a levélre. Sajnos tényleg nem nagyon lehet bizonyítani. Mert ugye, ha a postafiókba csak bedobták a levelet de át nem vették, akkor azt mondanak amit akarnak. Ennek ellenére el fogom menni a postára, ismét és meg fogom kerestetni.
Ha más nem akkor kapok egy kis zsozsót vissza és abból megint veszek theodorát


Vagy biciklit?

Galeria Hozzászólás - 2006. június 22. :: 11:30
Rea, én is így gondolom. Ezt végülis egy Hölgy ott be is vallotta, hogy hetente egyszer hozzák el
Hát igenis vegyék a fáradtságot, ha ugye én is veszem, hogy minden nap ballagok a postára. Hihetetlen
Kiváncsi vagyok a végére, mindenesetre, ha már ilyen nagy cégek tényleg ösztönözni akarják a fogyasztást akkor azt tegyék jól, akkor meg lesz az eredmény, de így.....
Hozzászólás: Galeria 06.22. 11.30
(Bemásolni nem tudom)
Pontosítok:
Ha van olyan, aki ajánlottan adta fel és kerestetéssel bizonyítani tudja, hogy a kérdéses napokon már a postán volt a levele, akkor lehet még egy kör......
Galeria adott fel ajánlva.
De biztos nem vették fel, nem is jártak a pf. környékén a többi napon -szerintem.
A hozzászólásba beírta, hogy telefonon beismerték, egy héten csak egyszer hozták el, erre emlékszem. Mindjárt visszaolvasok.
Ha van olyan, aki ajánlottan adta fel és kerestetéssel bizonyítani tudja, hogy a kérdéses napokon vették fel a levelet, akkor lehet még egy kör...
Igen, de ma már péntek van. Most hétfőn telefonon már tudtak felvilágosítást adni a múlt keddi sorsolásról. Gondoltam, hátha belehúztak egy kicsit

Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások