Ez persze, szerintem pozitív, de itt van róla szó:
Tegnap beszélt a kolleganőm a Knorral, s akkor neki még azt mondták, az én pályázatom is "pörköltszaft-hiba" miatt érvénytelen.
Ma felhíntam én őket, hogy nézzék már meg, mi a baj - adva az ártatlant - s lássatok csodát, érvényes a pályázatom. Automatikusan kijavítják a hibájukat - emiatt nem feltétlen kell telefonálnotok!
Május elején kezdik a kiszállítást.

bolya, sada
06-40/400-400 /1/2 központi számon hívtam őket
mel6, ani-ha
Megkérdezhetem milyen számon lehet érdeklődni?
KNORR
1. sajnos 2 pályázatom a 8-ból mellékvágányon van valamelyik postás tányérkészletét fogja gazdagítani
2.többi pályázatom közűl volt amit nem akartak elfogadni,mert volt benne pörkölt szaftos kocka,meg füstölt húsos, ami a játék kezdetén még leveskockaként volt nyilvántartva, most meg már tetszőleges.
(Mindenki ellenőrizze újra, amiket be akar küldeni,mert változtattak a excel táblában lévő vonalkódokon)
3. volt egy olyan 10 vonalkódos pályázatom, ahol állítólag nem küldtem be főzős levest.Kikerestettem a hölggyel,mert megmagyaráztam, hogy ugye hülye azért nem vagyok, tudok a táblázatból olvasni.
És mint kiderűlt(ők sem vették észre) hogy a görög gyümölcsleves náluk eddig főzős volt, majd tetszőleges lett a végén, amit nem is vettek észre.
De azért megkapom.
Szóval ebből következik, aki bizonyosságot akar szerezni róla, hogy beérkezett a pályázata és érvényes is, az hívja fel őket.Most még lehet reklamálni,nincs még a névsor az ügynökségnél.
A táblázatban meg mielött feladjátok nézzétek meg, jó is ha lementitek, ki tudja a végére mi fog még változni.
Mégis megkapom a Knorr tányért. Elismerték, hogy kb. egy hét után változtattak a besoroláson. (Ez persze pozitiv.)
Az új beküldések előtt érdemes ellenőrizni a vonalkódokat.
Nálunk a Reálban még mindig az előző akciós Balfi vizek vannak, amikor a kia-t lehetett nyerni...

Nekem sem reagáltak még sehonnan az anyuka.hu reklamációval kapcsolatban.
www.anyuka.hu ügyében semmi?? Sem az oldaltól, sem a fogyasztóvédelemtől???
Nekem semmi...

Én is tudok regisztrálni két személy, írjatok. név, cím, születési év, email, lakhely, telefonszám, azt hiszem ennyi kell.
Most hivtak a Knorr-tól, hogy a pályázatom nem érvényes, mert a pörkölt izesitő kockát nem fogadták el. Mondtam a hölgynek, hogy megnéztem az excel táblában beküldés előtt, és akkor kockaként hozta. Visszakerestem a Kérdések és válaszokban, ápr. 3-án volt szó erről, hogy elfogadják kockaként.
A hölgy már semmit nem tud az ügyben tenni - állitotta, de mivel többször is hangsúlyoztam, hogy én megnéztem a honlapon, végül annyit mondott, beszél a kolléganőjével és majd visszahivnak.
Egyelőre ennyi.
Mindenesetre a következő beküldéseknél újra ellenőrizni kell a kódokat, mert szerintem változtattak, legalábbis most úgy látom a honlapon.
Más is járt igy?
Én is regizve vagyok már,vagy 100X,régebben kaptam rendszeresen a lapokat,de 3 éve kb. már 4-5 alkalommal mindíg csak telefonos reklamálás után küldenek,és akkor is megkésve(játékokon már nem tok. részt venni).

csipcsi, aranyos vagy, de regisztráltam már, így jött pár szám a nevemre. Aztán az elmaradt, a nőci meg jön továbbra is.
ildicc!
Olvastam a Mi világunkkal kapcsolatos felháborodásod. Szerintem teljesen igazad van.
De miért nem kérsz meg valakit, hogy regisztráljon?
Akkor egy csapásra minden gond megoldódna. Vagy a nő nevére érkező cuccból a kérdőívet kitöltenéd az ő adataival, aztán a barátnő részt a sajátoddal. Így máris regisztrálva volnál.
Ha ez egyik sem járható út, szívesen regisztrállak, mint barátnőm, mert erre minden lapszámban van lehetőség.
Nos? Mit szólsz? Valamelyik csak bejön, nem?
Mi világunkhoz: Lassan 10 éve lakom ott, ahol. Kb. 5 évvel ezelőtt kezdett jönni a Mi világunk magazin, egy tök ismeretlen, soha-ott-nem-lakott nő számára. Írtam nekik, hogy ez a nő nincs, én viszont szívesen fogadnám az újságot. Ez így ment 2 évig: jött az idegen tyúk nevére az újság, nekem nem - pedig mindig reklamáltam. Aztán vagy 2 alkalommal végre jött a nevemre újság (paralel a nőével), majd azóta sem. A nő folyamatosan, azóta is kapja a magazint. Így a mintáim, kuponjaim megvannak, de játszani nem tudok.
Hiába reklamálok, mindig megígérik, hogy legközelebb, aztán semmi...
Fáreo, kösz a gratulát - ne foglaljak máshol helyet

Mi Világunkkal kapcsolatban én is hívtam őket.
1 fiatal kiscsajszi darálta le a szöveget csak úgy,nem is érdekelte szinte én mit mondok,kérdezek,csak hajtogatta a magáét. Hasonlót mondott nekem is mint Dittkének. Ha,április végéig nem kapjuk meg csak akkortól lehet reklamálni! Állítólag csak 1 hete kezdték kiküldeni,(még náluk sincs példány,tehát nem tudnak küldeni,ezt kissé furcsállom)!
Hiába mondtam,hogy csak mindíg reklamáció után kapom meg,már sokadik alkalommal (és a rejtvényeket,játékokat akkor már be se tom. küldeni). Szerintem elég negatív az egész hozzáálláásuk ehhet a dologhoz. Alkalomszerűen,hasraütésre küldözgetik ki a magazinokat,akiknek gondolják. Hiába küldet(döm) mindíg visza a "regizős szelvényt",a lapot sose kapom meg,csak késve és telefonos reklamáció után.

a delma-nál sorsolják a varazscsomagokat

Igaz, a dobozon csak annyi volt, hogy "gazdára talál", de a a játék indulásáig több info nem volt róla. Sajnos csak az sms-ből lett világos... azóta persze már a honlap is elindult, a hivatalos játékszabályzattal...
Megkértem valakit vegyen akciós ásványvizet, az eladó kedvesen a nem akcióst pakoltatta be vele. SPAR!
Hugi 71
Én márc 1 elött adtam fel,mert állítólag már amikor meghírdették, azóta be lehetett küldeni.felhívtam őket, beérkezett a levelem, csak 2 névre írták,mert nagyon sokat küldtem. 3 hete az infóvonalon azt mondták rajta leszek a listán
ennek ellenére nem voltam rajta

Férjed reakciójából gondoltam, hogy nagyon csalódott volt a gyerek.
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások