Samidala
Tényleg megörültem neki, és kérdeztem is a hölgytől, hogy a galléros pólót is lehet, hiszen tényleg nagyon sok pontkülönbség van közte. Mondta, hogy bármelyiket lehet. Ezt most úgy élem meg, mint egy nyereményt.
Jól jártál

" alt="

">
Nem-nem. A csíkos pólót, az tetszett volna eredetileg is, de hol volt nekem annyi pontom.
Ma délelőtt hívott a Lauritzen-től egy hölgy. A Sportszelet beváltáskor elfogyott a notesz,ezért akkor felírták a címem és a telefonszámom, hogy utángyártás után postázzák. Ma elmondta, hogy mivel ez nem sikerült, ezért más ajándékot választhatok helyette. Minden beváltható ajándék a listáján volt. Nagyon megörültem, és mit választottam?
27.-én feladott Kinder pontjaimat ma már be is tudtam váltani

" alt="

">
Igazán gyorsan feltöltötték

" alt="

">
Ma végre megkaptam a nyáron nyert Intersparos Dove táskámat . Nagyon sok telefon után. Augusztusban már egyszer kiküldték, de valahogy hozzám nem ért ide, aztán futárcég befenyítése, még több telefon - de ma végre ideért. Kis ajándék vigaszdíjjal - Coccolino maci + Dove termékminták, mini tusfürdők voltak plusszban hozzátéve

" alt="

">
ma hívtak a palmolive elmaradt ajándékok miatt(múlt héten reklamáltam hogy nem jött meg 5 aji,ebből 3 köntös)címet egyeztettek és azt mondták postázzák a cuccokat
Játszottam nyáron a Wilkinsonnal, de elfelejtettem beküldeni a megnyert borotváért a blokkot. Erre ma kapok egy telefonhívást, hogy küldenék már a borotvát, és a megnyert törölközőt

" alt="

"> Megvan-e még a blokkom? Naná!

" alt="

">
Megnéztem most a dátumot...július 22.-ei vásárlás volt!

" alt="

">
Dolgoztak pénteken is, szombaton is.
21.-én este feledott kinder pontjaim ,jóvá vannak írva,és ki is választottam 2 pendrivet.( és 4 napos ünnep volt)
A tesz veszen az egyik chiora nem licitáltatok rá... így az az enyém lett.

" alt="

">
Tönkre tesz ha vmire munkaidőben kell licitálni...

" alt="

">

" alt="

">
Pozitiv a férjemnek : vásárban voltunk és gyönyörű korondi mázas cserepet kaptam .Töltött káposztát fogok készíteni benne először.Nem jut egyenlőre eredetibb az eszembe..
Ma is dolgoztak Kinderék

" alt="

">

" alt="

">
VárszegiViki: volt mit

" alt="

"> egy író veszett el bennem

" alt="

">
törpi: mit tudtál írni 3 oldalon keresztül?

" alt="

">

" alt="

">
igen,majd ha költjük,akkor hamarabb feledjük

" alt="

">
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások