Baba a legnagyobb Főnyeremény! Társalgó
Összes fórum témaHozzászólás témához | Új témakör létrehozása | 21 / 72 oldal |
Hasonló sorstársakat keresünk, akik szintén ilyen dilemmával küzdenek.
Nálunk egyben van a három csoport az oviban. Kevés a nagycsoportos, így a középsősök is elég "erősök". (Augusztustól novemberig). Itt az oviban már kicsoportosként is odamehetett a legnagyobbakhoz ,amikor rajzoltak, festettek, amikor valaki végzett a csoportban a "munkájával". Látták rajta, hogy nagyon élvezi, és tudja is. Szülőértekezleten mindig mondta az ovonő, hogy vannak nagycsoportosok, akit sajnos nem tudnak leültetni hogy írányítottan rajzoljon, míg van olyan kicsi, akit odaengednek, mert látják, hogy tudja, és szereti. Az is igaz, nagyon könnyen tanulja a verseket. Már kiscsoportosként előre leadott otthon minden verset, éneket, amit télapóra stb. tanultak. Van egy sok oldalas karácsonyi verses mese, amit már tavaly egyedül elmondott. Nagyon szereti a foglalkoztató könyveket. Ha visszatartom tényleg árthatok neki, hisz minél kisebb korban kell fejleszteni.
Viszont elég gyenge még az immunrendszere.

A másik oldal meg azt hangoztatja, hogy mivel nagyon erős követelményrendszer van az iskolában. (november -decemberre már az összes betűt ismerni kell), nem ártunk vele, ha még visszafogjuk. (Egy év alatt rengeteget változik ebben a korban a gyerek személyisége.)
Lelkileg még nem biztos, hogy érettek ezek a gyerekek rá. Meg tudják tanulni a dolgokat, de fél év után "összeomlanak" a folyamatos megfelelési kényszertől. Akkor kezdődik a mindennapos cirkusz, hogy nem akar suliba menni, "álbetegségek".... stb (Ezt egy pszichológus barátnőm mesélte)

Tökéletesen megértelek. Az én fiam is májusi, 22-én született.
Nekem is pont ez a gondom, hogy elvileg iskolába kellene mennie jövőre.
Én is szívem szerint visszatartanám, (had legyen még egy évig "gyerek") mert ahogy elnézem, az idén a 2002-es gyerkőcök kezdték meg a sulit. Jövőre menjenek a 2003-asok, mi meg majd azután.
De most, hogy mindenhol összevont csoport van, azt mondják, hogy több kárt csinálok vele, mint hasznot.
" alt="
">
Összerakják egy nagyon erős kiscsoporttal, akkor nem a korosztályának megfelelően fejlődik.

Ha május 31. után született volna, akkor még középsős lenne.Amúgy is azokkal a gyerekekkel kezdte az ovit kiscsoportosként anno szeptemberben , csak a többiek picik maradtak, ő meg lépett középsőbe, idén meg tovább. Meg jövőre megy oviba az öcsikéje, lehet egyszerűbb lenne.
Hülye vagyok vagy természetes ez?
Kár, hogy nincs olyan smile, aminek az egyik szeme sír, a szája meg felemás.
Ma félrehívott óvónéni. Most csinálták meg a nagycsoportosok szintfelmérőjét. Azt mondta, hogy a lányom nagyon ügyes, és mindenben megfelel vagy felette áll a a nagycsoportosok korosztályának, és nem kellene visszatartani, gondolkozzak el rajta. (Tudja, hogy mindig hangoztattam, hogy visszatartanám).
Május közepén született, így többnyire 3/4 vagy 1 évvel idősebbek társai. Szeretném, ha a mostani középsősökkel járna isibe.

eszjudit: akkor egyről beszélünk, csak az alapítvány tagjai hibás oltóanyagot kaptak......
eszjudit
az oltás FONTOS, de nem ész nélkül, és itt most nem a kötelező oltásokra gondolok, hanem a sok feleslegesre, aminek a mellékhatása ugyan olyan veszélyes és gyakori, mint a betegség szövődménye ami ellen be oltatják a gyereket.
sajnos csak végletek vannak, van aki minden ellen oltat, van aki tiltakozik még a kötelező ellen is.
hiszitek-e vagy sem, de nálunk van a legjobban kiépített eü rendszer, oltások és antibiotikumok terén és a védőnői hálozat is nálunk a legjobb.

Timso
Nem hallottam róla, de azt tudom, hogy gyerekkori barátnőmnek a járványos gyermekbénulás (gyermekparalízis, poliomyelitis anterior acuta, Heine-Medin-kór) miatt bénult le az egyik lába anno, gyerekkora óta nem élhetett emiatt teljes életet, ugyan egyetemi docens vált belőle, de a mai napig rokkant.
NEM akartam az oltás mellett kampányolni, kérem, hogy ne értsetek félre, hiszen még csak szakember sem vagyok ezen a téren. Én csak a véleményemet mondtam el, amit semmilyen körülmények kötött nem szeretnék másokra rátukmálni.

eszjudit: hallottál már a 20 még vagyunk alapítványról és a Baba utcai kórházról??????
Az 50-es években pont egy hibás oltóanyag miatt bénultak le..........

Amikor a nagyobbik manó még bölcsis volt, elkapta a rotavirust. Őt egyáltalán nem viselte meg, vidám hangulata volt egész nap, a hasa ment 8x, ennyit mondtak a gondozónők. Egy nap alatt túl volt rajta. Én, mire hazahoztam, elkaptam. A WC-n lavórral a kezemben ültem, este 2x volt kint nálam a mentő, másodjára bevittek. A kórházban már elájultam, két üveg infúziót belémnyomtak. A kicsinél is remélem, hasonlóképpen fog lezajlani, mert bizony ő se kapott rotavirus elleni védőoltást...
Szerintem orvosa válogatja, hogy mit tart fontosnak. Nálunk a H1N1 védőoltást mindenesetre nem nagyon ajánlja az orvos, főleg a kicsinek nem, neki be se adná, de a nagyobbiknak se feltétlenül.

Köszönöm mindenkinek a hozzászólást.
Én is védőoltás ellenes vagyok. Jobban bízom a már jól bevált régi gyógymódokban. (mézes tea, sok gyümölcs, vitaminok)... Ezekkel biztos, hogy nem ártok neki. (legalábbis remélhetőleg nincs agyonvegyszerezve)
Persze a betegségeket elkerülni nem lehet, (főleg ha a gyerek közösségbe jár) de ha nincs legyengülve a szervezete, akkor talán enyhébb tünetekkel megússza.

Nekem már nincs pici gyerekem, az unokám is nagyocska, nem a gyerek témába akarok belekotyogni.
Szerintem, hogy ha alkalmazzuk a védőoltásokat, akkor megelőzhetjük a nagyobb járványok kialakulását (miután minél többen kapják meg, annál kevesebben terjeszt(het)ik a járványt).
Jó példa erre az 50-es évek gyermekbénulás járványa, amit a Sabin cseppek beadásának kötelezővé tétele fékezett meg.
Ezzel nem azt akartam mondani, hogy kötelezővé kellene tenni, sőőt, dönthesse el mindenki, hogy akarja-e az oltást vagy sem.
De ha jobban propagálva lenne az a része dolognak is, amit fentebb írtam, szerintem többen hajlanának a beadatás felé, mérlegelve azt, hogy hogyan járhatna ő és a többi ember is jobban.
Minden védőoltásnak lehetnek nem kívánt mellékhatásai, de egy nagy járványban nagyobbat rizikózni, ha nem vagyok védett ellene, hát az sem jó.
De ez csak az én véleményem.

Én is épp ezen vacilálok és a saját következtetésem:
ez az infulenza is csak egy infulenza. Csak túl nagy hírverést csináltak körülte szvsz. anyagi szempotok miatt, hogy valaki jól járjon. A legtöbb oltásnak több a szövődménye, mint a betegségnek. Ezek után úgy döntöttem Béres csepp és rengeteg gyümölcs a legmegfelelöbb védekezés, hisz ha gyenge a szervezet akkor az oltás ugyan olyan kockázatos, mint a betegség.
Amit elkezdtek 1-2 éve adni oltást a gyerekeknek( azt hiszem 2 vagy 3 éves kor alatt, nem jut eszembe a neve), azt is csak azért adják, mert évente kb. 2 -3 gyerek megbetegedett tőle és drágább a gyógykezelésük, mint ha beoltják az összes kisgyereket! De hogy hosszú távon van-e következménye az már senkit nem érdekel!
" alt="
">
Én nem vagyok oltás ellenes, de úgy érzem átestünk a ló másik felére...........

Én másképpen próbálom megvédeni az influenzától a manókat. A nagyobbiknak jó, bevált immunerősitőket vettem, a kicsi pedig homeós immunerősitőt kap és Cebion cseppet. Nyilván el fogják kapni valamilyen szinten az influenzát, de legalább nem legyengült szervezettel veszik fel a harcot ellene.
sada: én is figyelem az ezzel kapcsolatos beszélgetéseket, interjúkat és határozottan NEM!!!!!!
Nem csak tavaszig kell gondolkodni, egyik prof is azzal érvelt, hogy volt már erre példa 57-ben, asszem és 20 év múlva jelentkezett mellékhatása az oltásnak

Én nem erre gondoltam.
nadina ,nekem máshonnan van infom ...
Sada ,legyártották ,hát csak el kell adniuk
" alt="
">
Sada ,legyártották ,hát csak el kell adniuk

Kíváncsi leszek a tavaszi mérlegre: Ki hogy profitál a döntéséből.
" alt="
">
Sajnálom a piciket, hogy egy politikai cirkusz áldozati lettek.

Nadina, ezt olvasd át:
http://www.natursziget.com/page.php?show/articles
/view/topic/egeszseg/artid/20090924-nem-adok-be-telj
es-virus-vakcinat
a mi doktor bácsink nem is adja be 3 év alatt