Négy gyerek nevelése – tiszteletet kelt bennem, a véleményedtől függetlenül. Az egészségügyi ellátás problémáin nemcsak ez a kormány, az előzőek sem tudtak felülkerekedni. Ugyanez a helyzet a kivándorlással is. „El lehet menni Magyarországról!” – érvelt volt kormányfő, - a mostaniak a visszahívásukon dolgoznak. A gyerekek után járó adókedvezményt alacsony keresetűeknél - elegendő adóelőleg- illetve adóalap hiányában a (házas)társak közösen is igénybe vehetik.
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján...
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Paintuci
Ne veszítsd el a humorérzékedet! Sokan, sokszor nm értik a viccet. Én se mindig, pedig általában vevő vagyok rá. De a tiedet értettem!
Sajnálom, hogy egy viccnek szánt beírásom ilyen lavinát indított. Ezek szerint amikor nem ezek a nyomorékok voltak minden rendben volt.
Zsanna8!
A családi adókedvezmény gyermekenkénti összege szépen hangzik, csak az a probléma, hogy ezzel is a magas keresetűeket célozták meg.
A legrászorultabb réteg az alacsony bér miatt igénybe se tudja venni, hiába jogosult rá.Ez főleg igaz itt, az ország keleti csücskében.
Gondolom ezért születik minden 6. magyar gyerek külföldön.
S a szörnyű az, hogy ezek a gyerekek már sosem fognak Magyarországon élni, dolgozni.
Tényleg szép az élet.
Ezt megismételnéd magyarul is?
Van, aki a megélhetésért játszik, van, aki az élvezetért.
S van, aki azért jár ide, hogy legyen kiket utálnia.
Sokan vagyunk, sokfélék vagyunk.
Nem értem hogyan nyertek ilyen magas eredménnyel ha itt is azt látom hogy 1 ellen mondja a többi.
de a többnek van igaza ha olyan jó lenne sokan nem lennének itt, mert lenne mindenre elég.
Kitartás Ági

" alt="

">
Zsanna8 - szánalmas...

" alt="

">
Osztom trendy véleményét...
Minden jó itthon, csak nehogy beteg legyél vagy sürgősségi ellátásra szorulj, mert kb. a vak szerencsén múlik, hogy túléled-e...
Én majdnem elvesztettem anyukámat 2 hónapja a szuper egészségügyünk miatt...
Ja, és boldog karácsonyt!
Fb-n szoktam megosztani dolgokat, onnan tudhatjátok, miről mit gondolok. Hozzáteszem, nagycsaládos vagyok 4 gyerekkel, de a szuper CSOK-ot soha nem tudtam igénybe venni vmi miatt, a családi pótlék nem növekedett az első gyerekem születése óta (most 9 és fél éves), viszont a Gyeden lévőktől közben elvettek szabadságra való jogosultsági hónapokat, a dolgozóktól a munka tvkönyve módosítással komoly pótlékokat, és közben azon izgulok nehogy vmelyikünknek komoly baja legyen... A lányomat vizsgálgatják, mert vmilyen eredetű fejfájása van hányással. Június elején volt 1 hét kórházi kivizsgáláson, majd szept.elejére kaptunk MR-re időpontot, és most várjuk eljöjjön a január, amikorra a gyerek neurológiára kaptunk időpontot... De gondolom ez minden FIDESZ fan szerint így rendben van. Gondolom, szerinted is Zsanna8.
Zsanna8 gyorsan csapj le vmi fél mondatra legközelebb is, és terjeszd az igét! Már most kilóg a lóláb!
Ha már ennyire Fideszes, akkor gondolom azt is támogatja, hogy külföldön építenek stadionokat, szociális támogatást adnak,,pedagógusok béremelését is támogatják.Stromanja kezében van egész Magyarország..és elhiszi, hogy Orbán vagyona 700.000 körül van.. Sargentini jelentés Ön szerint csak a migrációról szól..
Csakhogy a családi pótlék mellett bevezették a családi adókedvezményt is, aminek az összege gyermekenként havi 17.500 Ft. a kétgyermekes családok esetén. Azért kötötték a munkavállaláshoz, hogy a nem dolgozó szülők ne a gyerekeiknek szánt családi pótlékból éljenek.
A nyugdíjak emelése meg minden évben meghaladta az infláció mértékét.
Bizony ez így van.Olyan régen nem változott a családi pótlék összege,hogy lassan engem nem is fog már érinteni egyáltalán.
A nyugdíjminimum meg január 1-el már 11 éve lesz változatlan,kíváncsi leszek,mikor mernek újra hozzányúlni.Mert tudvalevő,hogy ez nem csak a kisnyugdíjasokat érinti,hanem gyakorlatilag az egész szociális ellátórendszert,ami horribilis összegre jönne ki éves szinten.Még a végén nem épülhetne több stadion...
A családi pótlék összege 10 éve nem változott, az értéke pedig a felére csökkent.
Minden gyerek fontos a jövő társadalmának, felnevelése terhéhez a közösségnek is hozzá kell járulnia.
Ha Pisti húga valóban többet kap, akkor valami változott a családi állapotában.
A nyugdíjemelés célja, hogy megőrizzék az értékét.
A nyugdíj összege emelkedett, de az értéke csökkent.
Az átlagnyugdíj nagyon leszakadt az átlagjövedelemtől.
Ezt akartam...

" alt="

">
Pisti azt mondja emelkedett a szülei nyugdíja... meg a húga gyerekeinél is a családi... :/
Az szem nem kellett volna kérnem itt erzsébet utit....
Zsanna8
Asszem emberedre akadtál....
Igen sok olyan dolgot tudok írni aminek az ára az Orbán kormány alatt nőtt.....meg igen sok olyat is aminek nem.....nézőpont kérdése.....
DE!
Csak három dolgot szeretnék kiemelni a NAGY CSALÁDBARÁT kormányról:
A családi pótlék, az öregségi nyugdíj minimum és így a GYES (a kettő utóbbi "szorosan" kapcsolódik.....) 2008 óta, vagyis 10 teljes éve 1 forintot sem változott.......az Orbán kormány idején alatt.....ugyebár.....
Na ezek után, nem is szeretnék vitázni......
Béka... ja béke...

" alt="

"> ...és szeri.
Úgy látom sada értette egyedül,amit írtam.Senki másnak nem szólt a mondandóm,csak Zsanna8-nak és nem én írtam,hogy nem akarok vitát,aztán mégis belekötök valakibe.
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások