Negatív tapasztalat, mert bebizonyítja, hogy a Posta (pardon, posta) mégis hunyó, mégis a pozitívhoz írom (és nyugodtan tartsatok kárörvendő dögnek

), mert megkapta érte a magáét!
Ötmilliós bírságot szabott ki a Magyar Postának a HíF
A Hírközlési Felügyelet ma tájékoztatta szerkesztõségünket, hogy Hírközlési Területi Hivatalának debreceni irodája ötmillió forintos bírsággal sújtja a Magyar Posta Rt.-t, mivel a társaság egyetemes postai szolgáltatóként nem tesz eleget a hírközlési törvény elõírásának.
A posta a nem ajánlott küldeményekként továbbított leveleken, számlaleveleken folyamatosan nem tüntet fel dátumbélyegzõt. A posta ezt a mulasztást már korábban elismerte, de mindeddig nem változtatott jogszabályba ütközõ gyakorlatán. A HíF debreceni irodájának határozatára hivatalból indított piac felügyeleti eljárásban került sor.
A HTH július 22-én meghozott határozatában kifejti, hogy a Magyar Posta sem a hírközlési törvénynek, sem a postai szolgáltatások ellátásáról szóló kormányrendeletnek, sem a Magyar Posta Üzletszabályzatában foglaltaknak nem tesz eleget „a nem könyvelt levélküldemények" továbbításakor. Az elõírások szerint a postai szolgáltatónak a küldemények feldolgozását - a szolgáltató azonosítására alkalmas- idõbélyegzõvel kell ellátnia. Az ötmilliós bírság kiszabását 2002. szeptemberében már megelõzte egy határozat, amely a Magyar Postát 2003. március 31-ig kötelezte a szolgáltató azonosítására alkalmas dátumbélyegzõ jogszerû használatára. A Magyar Posta a jogsértést továbbra sem szüntette meg, ám a hatóságnak írott levelében elismerte azt.
A határozat a fogyasztóvédelmi szempontokat a következõképpen indokolja: „A szolgáltató a hatályos jogszabályoktól, nemzetközi szerzõdésektõl, szerzõdési feltételektõl eltérõ magatartásával az igénybevevõk részérõl jogos panaszra adhat okot, amikor pl. a számla tartalmú levelek a befizetési határnapon túl érkeznek meg a címzetthez. A címzett reklamálásakor olyan választ kaphat, hogy a számlázás idõben történt, a követelés jogszerû, a küldeményt a feladó idõben átadta a postának, postán történõ felszólalás szintén eredménytelen lehet, mivel küldeményen sem a postai szolgáltatónak, sem a teljesítés megkezdésének nyoma nincs, a postai feldolgozás igazolása hiányzik. A címzettek részérõl jogos elvárás, hogy a szolgáltatót azonosítani tudják, küldemények kezelésérõl és annak idõpontjáról postai dátumnyomatok alapján a megfelelõ tájékoztatást, jogorvoslatot megkapják.
Nem is szólva a gyorsasági beküldésekről!!!!
Nyertem a Bravoval egy fülhallgatós rádiót. Miután átvettem, belekukkantottam, és félretettem. Kb. másfél hét múlva szedtem elő ismét, és amikor jobban szemügyre vettem, láttam, hogy a fülhallgató kábelje olvadt és kilóg a szigetelés alól a drót. Mérgelődtem kicsit, aztán ismét félretettem. Pár nap múlva, amikor megint eszembe jutott a dolog, írtam nekik egy e-mailt. Nem reklamáló e-mail volt, hanem csak tudatni akartam velük, hogy ilyen is van. Képzeljétek, másnap délelőtt (!) felhívtak - holott a számomat sem írtam meg - és mondták, hogy természetesen kicserélik, mikor jöhet a futár? Szóval nagyon korrektek voltak, teljesen kellemes csalódás volt.
Tegnap kaptam egy e-mailt, melyben értesítettek, hogy nyertem a mindmegette.hu Bertollini játékán. A levelező hibája miatt azonban a levél "szétesett", alig lehetett kibetűzni, az e-mail címet meg egyáltalán nem lehetett megfejteni. Elzarándokoltam tehát a www.mindmegette.hu-ra, de mivel semmilyen e-mail címet nem leltem, ahová írhattam volna, hát beírtam a vendégkönybve, gondoltam, valaki csak elolvassa egyszer.
És lássatok csodát: azonnali segítségként két levél is érkezett tőlük!!!!! Ha a nyeremény is ilyen gyorsan fog jönni, le a kalappal előttük!
Mivel nyer itt mindenki nívea türcsit?
Korábban a negatív tapasztalatokba írtam a Smash telcsi átvételéről. Ma hívtam az illetékest (ugyan hétfőn visszahívást ígért a kolléganője...) és hosszas egyezkedés után megkérdezte, hogy most tulajdonképpen hol is lakom, mert egy kollégája jön Miskolcra 12-én és akkor lehozná nekem...

Előtte persze az idegeire mentem (így utólag sajnálom is szegényt), de "kicsit" aggódtam, hogy jut el a telefon a gazdájájoz.

Köszi a gratulációkat.

de nekem igazán nincs miért, nem az én érdemem. Ettől függetlenül úgy érzem enyém a világ.

a múltkoriban keseregtem a Nivea törcsim miatt, ugyanis nem tudtam, hogy én nyertem -e, vagy sem. küldtem nekik e-mailt, és hihetetlen módon két nap múlva válaszoltak is, hogy a cím alapján én vagyok a szerencsés. alig hittem a szememnek, nem is a nyeremény, hanem a gyors válasz miatt.
Köszi Évi, aranyos vagy! Más! Mi van az utazásotokkal? Legutolsó infóm a témáról, hogy próbáltátok belföldi útra cserélni. Mi a helyzet? ( Bár ezt inkább a Kérdések és válaszok-ba kellett volna, de most már mindegy.)
Boyka, az élet XXL-es örömei
Használjátok egészséggel!
Nekem is keeeeeeeell olyan.....

" alt="

">
Kíváncsi vagyok, meghallották-e
Biztonság kedvéért beírom az email-címemet is

Megjöttek a Sport XXL-es pólók, tudjátok, amiért nem is kellett reklamálnom, mert itt valaki olvasta a kesergésemet, s írt egy levelet, hogy bocsi, és hogy küldik őket stb. Szóval egy kedves hangú levél kíséretében megjöttek.
Ez igen,

tanulhatna a Human Telex belőle
Jó utat Reacskának is!
Gratula Reacska!

Gratula Reacskanak is!

A Danone-nal érdemes nyerni!
A családi utazás eredetileg 2 felnőtt és két gyerek nevére szólt, egy 4-fős hotelszobával. Viszont a második gyerek helye üresen maradt, Laurám még túl kicsi egy ilyen utazáshoz.
Évi tapasztalatai alapján kicsit félve próbáltunk egyezkedni, hogy hadd legyen a negyedik személy felnőtt, és nem családtag, és szó nélkül, azonnal rábólintottak, átfoglalják a szobát 4-ágyasról két kétágyasra, mindezt morgás nélkül, kedvesen és mosolyogva.

Azt mondták: mi nyertük, azt csinálunk vele, amit akarunk
Szóval örömmel jelentem: Reacska utazik velünk Párizsba

Ja, végül is igazatok van, és az tényleg jó, hogy nem kell reklamálgatni stb. Megírom a címünket és várjuk a pólót.
Igaza van queenenek.
Mindenkinek tudatában kell lenni, aki itt ír, hogy nem vagyunk annyira egymás között, mint ahogy az tűnik: Jóval több az olvasó, mint az író a fórumon. Ez ilyenkor jó, vmikor kellemetlen. Ez van.
boyka
Nem hallgattak ki, a fórum nem titkos hely, és én kifejezetten örülök, hogy olyanok is olvassák, akiket segíthetnek a gondjainkon.
Nem kell telefonálnod, nem kell magyarázkodnod, automatikusan és gördülékenyen orvosolják a problémádat. Ez inkább jó!
Erre tévedhetne egy Nescafés is és tehetne valamit a netes játék nyereményeinek postázása ügyében

Fórumosok, ezt hallgassátok meg, és segítsetek megfejteni, illetve örüljetek velem!
Emlékeztek, a negatív tapasztalatoknál írtam a hétvégi Sport szigetről, hogy jó volt, csak elfogytak a Sport szeletes pólók, s csalódott volt a fiam. Na, most tőletek (főleg Fecsitől! ), kaptam telefonszámokat, címet, írtam is, hogy majd hívok valakit ez ügyben, de nem volt időm ma rá, semmit nem léptem ez ügyben. Erre most este vár egy e-mail, amit most ide másolok, aminek végül is örültem, mert úgy tűnik kapunk pólót, de bizonyos kérdéseket ébresztett bennem ez az e-mail, amit majd fel is teszek nektek. szóval, ezt írták nekem:
"Tisztelt Uram,
Értesültünk róla, hogy a Sport Szigeten a hétvégén nagyon csalódottak voltak, mivel minden Sport XXL játékokban részt vettek, de pólót mégsem kaptak. Elnézést kérünk még egyszer, és ezúton szeretnénk kárpótolni Önt. Kérem írja meg nevét és elérhetőségét, hogy utólag kiküldhessük Önnek a pólót.
A Sport Szigeten nagyon sokan vettek részt a játékainkban, nem számítottunk rá, hogy ennyire népszerűek lesznek a játékaink.
Reméljük, nem fog rossz szájízzel vissszaemlékezni az eseményre.
Üdvözlettel
Böröcz Ildikó
Account Executive
IQ Marketing Kft.
1026 Budapest Bimbó út 24.
Tel.: +36 1 336-21-60
Fax: +36 1 336-21-79
Mobile: +36 30 515-24-67
E-mail: ildiko.borocz@iq-marketing.hu
Website: www.iq-marketing.hu "
Szóval, honnan tudták, hogy ilyen problémánk van? Csak egy választ tudok rá, hogy vki olvasta a fórumon a hozzászólást. Nem is tudom, ez most jó, vagy rossz? Jó, mert lehet, hogy lesz pólónk, de valahogy mégis úgy érzem, hogy "kihallgattak".
2 cég is van aki mellé teljes megelégedésemre "emelem a kalapom előttük" féle vigyorit tennék de nincs olyan.
az egyik az NGC. Írtam nekik hogy nem kaptam meg a nyereményem, azonnal (1 napon belül) reagáltak, leírták a feladott csomag számát és kértek hogy nézzek be a postára, ha nem lenne azonnal intézkednek. A postán ottvolt úgyhogy nem kellett további segítség.
kedvesek voltak, profik és segítőkészek.
Másik a kronikova, nem jött a nyeremény. Ők is kedvesen és segítőkészen válaszoltak, írták, hogy lehet az ünnepek miatt késik a csomag és meg is jött rendben.
Ilyen cégekkel öröm játszani, jó tudni hogy ilyenek is vannak akiknek fontos az ügyfél gondja akármilyen apró is.
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások