sziasztok
csak most jutottam géphez, szóval pár sorban leírom az érdekességeket:
9 hónap keméyn meló volt. Mikor hazajöttem és kikérdeztem egy-két mekiben dolgozó emberkét, rájöttem, hogy nem is volt olyan durva a kinti mint az itthoni.
Minimálbéren voltunk (kéthetente megvolt a 300 font, amiből tök jól megéltünk, még utaztunk is, meg hazajöttünk, stb).
Egy héten általában 2-3 nap szabadnap volt, kéréstől függően.
Minden nap olyan 8 órát melóztunk, de ha akartunk maradhattunk többet is (természetesen ez plusszpénz volt)
Napi 1 szünet volt, 1 órás, amikor is levihettünk magunkkal egy nagy menüt (pl. BigMac menüt) üdítővel meg egy desszertet. Simán elég volt (úgy meghíztam mint a disznó

)
Mivel én dohányzom, kicsit aggódtam, hogy egész nap nem gyújthatok rá, de tök lazák voltak, ha nem volt vendég, akkor megengedték, hogy kiszaladjak egy cigire (főleg ha dohányzó manager volt műszakban

)
Annyi szabit vehettem ki, amennyit akartam, de persze azokon a napokon nem volt fizu (nem volt fizetett szabi)
Kint is volt minőségellenőrzés, azt mindig tudtuk, hogy kb. melyik nap, hány óra körül várhatjuk, na akkor durva hajtás volt, de ha jól teljesítettünk, akkor 1 hónapig plussz 1 font órabért kaptunk
Nálunk nem volt semmi olyan rémdolog, amiket itthon is lehet hallani (beleköpés a szendvicsbe, stb...) viszont én azóta nem eszem salátá, mióta az egyik vendég visszahozta a sajátját, és egy kb 2 centi hosszú és jó húsos kukacka nézett velem farkasszemet. És a nő nem mást kért, hanem kicseréltette
Mióta hazajöttem megszabadultam a plussz 10 kilómtól és nem eszem sűrűn mekiben.
Ja, kinn MINDIG ki kellett cserélnünk a kaját, ha a vevőnek bármi gondja volt vele! Nem kérdeztünk semmit, cseréltük szó nélkül.
Viszont azokat utáltuk (bocs

)aki a csúcsidőben elővetette velünk az összes happy meales játékot, hogy ilyen már van a gyerekének, ez nem tetszik neki stb... ha nem csúcsidőben csinálta, nem volt gáz.
Ennyi "röviden". Kiváncsi vagyok az itthoniak beszámolóira is
Ui: volt mekis dolgozói kártyánk, amivel a város összes mekiében nagyon nagy kedvezménnyel ehettünk... asszem itthon ilyen nincs