Négy napig 290 forint lesz a mozijegy
Az idén június 17. és 20. között rendezik meg először Magyarországon a mozi ünnepét – a helyét, ahol a mozgóképet nézzük! E négy nap alatt 290 forintért válthatnak jegyet a nézők szerte az országban, rengeteg moziban. Az éppen műsoron lévő és a soron kívül vetített filmekre, naponta akár többre is. Újakra és régiekre, külföldiekre és magyarokra – jelentették be a rendezők, az Upperstúdió képviselői a Meridien szállóban. Az Oscar-esővel díjazott Gyűrűk ura-trilógiát például együtt láthatják majd a vállalkozó szelleműek, lesznek előrehozott premierek és előkerülnek a dobozból régebbi, sikeres filmek, köztük a Csinibaba. A moziünnep főszereplői a mozik, ahol közösen nézzük a filmeket, ami egészen más élményt ad, mint az otthoni televíziózás és videózás. A szervezésben az összes filmforgalmazó részt vesz és a Mozisok Országos Szövetsége is támogatja az eseménysorozatot.
A moziünnep Franciaországból származik, ott 1985 óta rendezik meg évente, átvették az ötletet a német és a kanadai filmforgalmazók is. A cél az, hogy minél szélesebb körű közösséget csalogassanak vissza a moziba.
http://www.mn.mno.hu/index.mno?cikk=208468&rvt=7&
redirect=false&norel=1&pass=3
két doboz Moon cigihez öngyüjtó van csomagolva !
olyasmi amit az 5 db kuponért küldtek !!
MATCH üzletekben 2004. márc.17-től 2004.márc28-ig: Nescafe classic100g +ajándék mini bögre! 719ft
Ha valaki szereti a szép órákat erről az oldalról egy könyv rendelhető ingyen. Én már megrendeltem és meg is kaptam szóval biztos hogy működik. http://www.jaeger-lecoultre.com/JLC/produit/english.h
tml és itt a contact menüt kell választani utána pedig az első lehetőséget. Angol nyelvű de szép könyvecske.
CORA-ban Signal fogkefe csereakció!
Vásároljon akciós Signal fogkrémet (75 ml =299 FT) + hozza be régi fogkeféjét és megajándékozzuk egy Signal fogkefével.
Akció ideje: márc 19-20-21 és 26-27-28
Cserefogkefe: hosstesspultoknál vehető át
Helló

Tesco !!
Globus mikrozható készételcsomag + ajándék kerámiatál !
999,-/cs
Tescoban !!
márc. 16-tól indul márc. 30-ig !
3db Maggi leves + ajándék fémdoboz
többféle !!
459,-/cs
CBA-ban ha veszel 2 tibit, a hostessek a blokkra adnak egy harmadikat!
Ingyen letölthető lesz George Michael utolsó albuma:
http://www.sg.hu/cikk.php?cid=31420
A Pannon GSM ügyfelei márciusban minden hétvégén ingyen küldhetnek képpel és akár hanggal is kiegészített üzeneteket készülékeikről.
2004 márciusának hétvégéin és ünnepnapjain az előfizetők díjmentesen küldhetnek MMS üzeneteket hálózaton belül, más mobil hálózatba, e-mail címre, valamint az MMS Albumba.
E kedvezményből automatikusan részesül minden Pannon GSM ügyfél, aki jelenleg rendelkezik MMS szolgáltatással, vagy a kedvezményes időszakban rendeli azt meg. A kedvezmény egyaránt vonatkozik mind a számlás, mind a kártyás ügyfelekre.
A djuice-ügyfelek esetében a tarifacsomagban foglalt díjmentes 20 MMS keretébe az akció alatt nem számítanak bele az ingyenes hétvégi üzenetek. Így márciusban a díjmentes 20 MMS-ből csak a hétközben (munkanapokon) küldött üzenetek kerülnek levonásra, míg hétvégente korlátlan ingyenes üzenet küldhető.
Az akcióban érintett napok: március 6., 7., 13., 14., 15., 20., 21., 27., 28.
Az MMS Albumból küldött üzenetek ára a fenti időszak alatt is változatlan.
A kedvezményes időszak lejártát követően automatikusan visszaáll az eredeti számlázás.
Sensodyne termékminta rendelhető a www.sensodyne.hu oldalról. Egy címre csak egy mintát küldenek ami 20 ml.
Kisbabásoknak:
ingyenes katalógus rendelhető:
http://www.toysrus.at/index.php?mapid=47&direkt&P
HPSESSID=86f7649773a195e8970405dcde7f006d
TESCO Tavaszi nagytakarítás
Vásároljon 1-1 db-ot a Domestos, Coccolino és Cif márkák mindegyikéből és vegye át a LEGO exkluzív ajándékát hostesseinktől.
2004. március 3-14.
hétfő - csütörtök 12.00-18.00
péntek - vasárnap 8.00-20.00
Drága halászlé 17-ért nem?
17-ért megkapod,ennyibe kerül a szekrény amit a helyére szeretnék.
Ingyen elviszem!

VALAKI,VIGYE EL ALKUDNI IS LEHET!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem jó...
A tigris mintás szönyegem széttépné.
Másnak?
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások