Jaj, de sajnálom. Az én kisfiam is 11 hós volt- neki is a fejébe kötötték.
Magadra vigyázz, nehogy Te is elkapd.
Nekünk az itthoni gyerekorvos mondta, hogy azért, hogy magunkat megvédjük - és bírjunk a gyerekekkel maradni, tetszik, nem tetszik igyunk Uniqumot.
A lányom ovistársa anyujával, kénytelenek voltunk inni, ő is 2 gyerekkkel volt bent. A löketet az adta, hogy a szomszéd szobából az anyuka lekerült a felnőtt ferőzőre, zintén infúzióra. Minket az Uniqum megvéedtt

" alt="

">
Igen, sajnos fertőz. A férjemnek is sikerült elkapnia.
Csak egy kisgyerek (11 hónapos) nagyon nehezen viseli. Már kitépkedte az infúziót a karjából, utána bekötötték a fejébe, azt is rángatta, aztán most ott tartunk, hogy lekötözik. Mintha nem lenne épp elég baja enélkül.

" alt="

">
Igen, de az oltást csak kicsi korban lehet beadatni.
Nadina nagyon együtt érzek veled, én tavaly a két gyerekem ágya között aludtam a földön. A kicsi még nem volt 1 éves. Bár őt nem visete meg annyira - de engem nagyon!
Rettenetes volt.
Utána olvastam csak el, hogy ez fertőző betegség.

" alt="

">
Sajnos nem lehet kimenni, még a látogatókat is megválogatják. (csak szülő mehet be, nagyszülő, testvér nem)
Igen, Veszprémben vagyunk. Borzalmas ez a bezártság, főleg ilyen szép időben. Állítólag ezt többször is el lehet kapni. Bár általában az kapja el, akinek egy betegség után gyengébb az immunrendszere.
Szerencsére van ellene oltóanyag csak kb. 36.000 Ft a két oltás. Hát ezért nem adatják be sokan. (köztük mi sem)
lindababa
a fertőző osztályról nem lehet kimenni + infúzión vannak
Szia Nadina!
Veszprémben vagytok?
Mi tavaly februárban voltunk bent szintén rotával.
A lányom hozta haza az oviból, nagyon gyenge votl, bekerült - apával , a szobatársai az ovis csoporttársai voltak kistesókkal együtt. 2 nap múlva én is mentem a kisfiammal. Bár valószínűleg ő nem került volna be, ha a tesó nincs bent, csak egyszer kapott infúziót.
Kitartás, túl lesztek rajta.
Eszterem pénteken került be, hétfőn annyira gyenge volt, hogy fel sem nagyon tudott ülni az ágyban. Kedden reggel felébredt, felkelt és kintha sosem lett volna beteg. Ha nem látom, nem hiszem el.
Utána olyan rosszak voltak, hogy csak na!!
Jobbulást!
http://www.gyermekbetegsegek.hu/rota.aspx
Ismeritek ezt az oldalt?
nadina
Gyógyulást a gyerkőcnek. Én igazából nem tudom, mi az a rota, ha jól emlékszem, valami vírus, majd utánanézek. De a jó időben nem lehet egy picit kimenni a kórház kertjébe?
Mát több mint egy hete rotás a kislányom!

" alt="

">
Bent vagyunk a kórházban, még mindig nem engednek haza max. csak jövő héten. Fullon van az osztály és csak fájdítjuk a szívünket, hogy kint meg tavasz van. Nagyon sunyi ez a betegség (nálunk mid a két gyerkőc elkapta) amikor azt hinné az ember, hogy jobban van és mehet haza, akkor jön a második hullám.

" alt="

">
elanor6

" alt="

">
Gratulálok a pici fiadhoz! Jó egészséget kivánok nektek!

" alt="

">
Köszi, mert a kisfiam után anyu ma kapott először, de tört havit, ezért kérdeztem a teljeset. Én pedig már fizetést kaptam

" alt="

">Köszönöm.
A mindenkori minimál nyugdíj, vagyis most 25.795 Ft. Ez nem adózik, de adólap.
Légyszíves írjátok meg, hogy mennyi a Gyes teljes összege. Köszi!
elanor6
Gratulálok és jó egészséget kívánok!
elanor6
Gratulálok, jó egészséget kívánok az egész családnak.
elanor6: sok boldogságot kívánok és ami a legfontosabb, jó egészséget!
khm. erkölcseimet...

" alt="

">
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások