Knorr nyeremény akció
Összes fórum témaHozzászólás témához | Új témakör létrehozása | 40 / 143 oldal |
Köszi! Remélem a telefonig azért még elér a keze! Azt mondta, hogy mindenképpen elindul!
futárka: köszönöm szépen! Jobbulást a munkatársadnak! 

Elnézést, de a kolléga benyalt valami szapora vírust, emiatt kissé szaggatottan dolgozik! Igyekszik mindent kivinni még ma, de mindenképpen jelentkezni fog nálatok!
Köszi! 

Rögtön megkérdezem!
futárka: a segítségedet kérném. Érdeklődnék, hogy Szentendrére mikor megy a kollegád? Előre is köszönöm! Ani
Mindegy mikor van föladva, az első fordulóba kevés pályázat érkezett, és abból is sok volt a hibás.-nekem ezt mondta az infós hölgy. Tavaly is a tányéroknál volt egy dátum, novemberi fordulóban az ünnep miatt, sokan később adták fel-én is-, és nem is sikerült tányért nyernem azzal a beküldéssel. Azok nyertek akik okt. 31-én adták fel elsőbbségivel.
Most hívtam az ügyfélszolgálatot: nem a postabélyegző számít, hanem a beérkezés. A hölgy azt javasolta, hogy már ma adjam fel a pályázatot, mert úgysem kapják meg hétfő előtt.
gerekati!
Voltam már így én is
Tűzőgéppel lezártam a zacsit, és néhány nap múlva főztem vele, semmi gond nem volt.
Voltam már így én is

Tűzőgéppel lezártam a zacsit, és néhány nap múlva főztem vele, semmi gond nem volt.
15-e akkor van, és akkor indul az új forduló. Én akkor adom fel.
holnap akartam. ráér hétfőn is?
gerekati, én is így csináltam a múltkor, nem lett semmi bajunk.
De nem csak hétfőn adod fel? A postai bélyegző dátuma számít, nem???
De nem csak hétfőn adod fel? A postai bélyegző dátuma számít, nem???
butácskát fogok kérdezni, de lécci segítsetek.
Egy vonalkódom hiányzik a pályázathoz. De most a kaját nem akarom megcsinálni. Szerintetek, ha kivágom a kódot, a por eláll hétfőig? Mit csináljak vele?
Köszi
Egy vonalkódom hiányzik a pályázathoz. De most a kaját nem akarom megcsinálni. Szerintetek, ha kivágom a kódot, a por eláll hétfőig? Mit csináljak vele?
Köszi
Futárka! Köszönöm a délelőtti telefonos tájékoztatást.
Én is vezettem ügyfélszolgálatot, de olyan nehéz volt az embereket rávenni arra, hogy inkább mi menjünk az ügyfelek elé, ne ők jöjjenek, ha már gond van, mert akkor sokkal nehezebb elégedetté tenni őket, hiába segítünk. Tényleg mintaszerű, ahogyan csináljátok!!!

Örülök, hogy sikerült végre!
Futárka!
Most volt itt a futár. Nagyon kedves fiatalember volt!
Közben hívtak is dél körül, csak nem tudtam beírni.
Nagyon köszönöm a segítségedet! A tál szuper!
*****5 Nektek!!!!!!
Most volt itt a futár. Nagyon kedves fiatalember volt!
Közben hívtak is dél körül, csak nem tudtam beírni.
Nagyon köszönöm a segítségedet! A tál szuper!
*****5 Nektek!!!!!!
tárgytalan, köszi voltatok 

Zsanett25!
Végre sikerült elérnem a veszprémi területist, letette a nagyesküt, hogy 1-2 óra között ott van nálad Dabronyban! Ha mégsem, akkor szólj légyszíves. és küldünk neki "selyemzsinórt"
Futárka
Végre sikerült elérnem a veszprémi területist, letette a nagyesküt, hogy 1-2 óra között ott van nálad Dabronyban! Ha mégsem, akkor szólj légyszíves. és küldünk neki "selyemzsinórt"
Futárka
De kár!
Szinte csak azok játszanak, amik nekem nincsenek!
Szinte csak azok játszanak, amik nekem nincsenek!
nyul! Az tényleg nem játszik, nekem mondták az infovonalon.