Tegnapi nap folyamán legalább 10 piros sms-t küldtem, mindre azonnal válaszoltak egy kedves kis sajnos...-t.

Nem szeretnék türelmetlennek tűnni, de már kezdek belefáradni.
A fotexnet sorsolt, csak nem vette figyelembe, hogy hányszor játszottam. Összesen 2 napi eredmény jött számlával együtt, pedig dec25 től sokkal többször játszottam.(24.én sorsoltak utoljára.) Akkor mi a búbánatnak tettük meg a tippeket???
Ti is így kaptatok eredményt?
A piros partnercégétől a hölgy engem sem hívott vissza, pedig tegnapra ígérte.
Bocs Jerry Lee! Az előzőt neked akartam írni.
Nem is tudom már, hogy mi volt a határidő. Az utolsó előtti napon adtam fel, mert nem volt otthon a sima domin kívül vk-m, csak egy régi konyhai tisztitóról vakartam le. Lehet, hogy el sem fogadták. Nagyon sajnálom, hogy az a Domi megszűnt. Most a kétfázisú van helyette de ez nem jobb, de sokkal drágább.
Anonymous.
Vajon ki lehet ez a névtelen harcos, aki kritizálni jár a főrumunkra?
Febr. 4-én nulláznak, amit addig gyűjtesz, még a tavalyihoz gyűlik.
sada
Ez így nem túl vigasztaló. Ennek a két hétnyi elmaradtnak a nyreménye így már erre az évre megy. Én a tavalyiból egyet biztosan levásárolok (75xx Ft), és egy másikon még gondolkozok (42xx Ft) Lehet hogy az megkönnyítete volna a döntést.
cica
"Ha elmarad a sorsolás, a következõ adásban húzott számok érvényesek az elmaradt napokra."
Tehát, ha egy hónapban 1-szer húznak, akkor is játszik mind az összes tipp.
A Pirostól senki nem hívott. Szalikátol kapott telefonszámon csak a hölgy üzenetrögzítőjével "tudtam beszélni" Ő sem hívott vissza. Tegnap pirosék sem. Holnap ráfekszem a telefonra és vagy 20 üzenetet fogok hagyni. Nem igaz,hogy pont velem kekeckednek aki egyetlen egy telefont "kapart" össze. Félreértés ne essék,gondolom értitek mit akarok mondani. Mondjuk ha 9 telefont nyertem volna lehet,hogy úgy gondolják legyen elég( bár sehol sincs leírva,hogy max.ennyi meg ennyit nyerhet egy ember)

ha lenne akkor most egy "földhöz csapkodja a sapkáját"_ nemvigyorit_ tennék ide
Kezd dühíteni az is,hogy fotexneték nem sorsolnak !
Kicsit feszkós leszek így

Ahogy mondod. A Tic Tac játékán nem az idő számított, hanem a részvétel. Minden játékos bekerült a sorsolásba. Nekem sem volt szuper eredményem, mégis enyém lett az egyik Samsung V200-as.
A tictacnál tökmindegy volt, hányadik helyen álttunk,mert sorsoltak az összes játékos között.
De az Oetker a legjobbakat jutalmazza, elég furcsa, hogy nem tűnt fel nekik, hogy a max 7800 pontból hogyan csináltak egyesek 9000-t

A tic tac játékon én is felhúztam magam! Mert matematikailag ez lehetetlen. De úgy tudom vannak olyan progik amik megállitják az időt, így már sok minden lehetséges.
Neharagudjatok de tegnap már nem jöttem ide vissza a fórumra.Elmentem lefeküdni,mert olyan fejfájásom volt hogy azthittem a görcs győz.
Igen, ez nekem is feltünt. Egy kicsit furcsa!

Bár szerintem ugyanilyen a TicTac szókereső játéka ill. a Danone kirakója. Lehetetlen annyi idő allatt teljesíteni az épp adott játékiot!

cica, queen,
Én is nagyon felhúztam magam a Dr Oetker játékon. Írtam is nekik egy számonkérő levelet, illetve, hogy vizsgálják
felül az eredményeket, továbbá kárpótolják a tisztességesen játszókat. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy
fognak-e válaszolni. Ha tudok vmi új infót, majd beírom.
Poszti !!
a domi tárolót külföldről hozzák és sokat kértek a játék végén !!
én is várom még hogy kapjak !!
mikor küldted be ??
cica
Ha megnyugtat - ezt én sem értem.
Több, mint 9000 pontja van a listán szereplőknek, noha elvileg - ha 0 másodperc alatt csinálja meg, akkor is csak 7800 pontja lehet.
Ez nekem magas

Segítsetek nekem megfejteni valamit! A Dr.Oetker oldalán van egy játék(sajnos ma van az utolsó napja ajátéknak)Elkezdtem ma,gondoltam játszok ,elsőre nagyon keveset csináltam DE elkeztem utána számolni 15 x 300 (van hogy 16 tortát enged csinálni)=4800 +(megmaradt idő másodpercenként 50 pont ? ,1 perc a játékidő) 60 sec(ami a teljes játékidő ) x 50 pont =3000.Nálam 3000 +4800 =7800.Hogy lehet így felkerülni a listára??Vagy a megtakarított másodpercekre nem50 pontjár??Én nem értem ! Ti értitek?
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások