Neketek is össze-vissza vacakol a freemail? Már totál kivagyok tőle

Jacobs Merido cuccok
A Cora bizalomkártya irodákban is ki lehetett váltani. Először minden OK volt, de amikor másodszor mentünk, merthogy még gyűlt össze, közölték, h. nincs készleten, de hagyjuk ott a "gyémántokat" és jöjjünk később. Újra próbálkozásnál pedig közölték, h. elvitte tőlük egy cég, majd az fogja postázni ! Akkor nem kérdeztem meg, h. melyik, de szerencsére (visszamentem) kértem egy átvételi elismervényt, aláírva, pontos db számmal. Most érdeklődtem a Jacobs-nál, ők semmit nem tudnak erről, sőt, szerinte ott kellett volna megkapnom és nem ott hagyni a vk.-kat ! jó, mi ?
Járt még v.ki így ?
Szepi, köszi, ezek szerint átmeneti üzemzavar lehetett, már nálam is működik.
Évi,
nálam is az volt, én is most tippeltem.
Sokat vacakolt, ugyhogy teljesen lezártam a gépet /kilépés sem segitett/, ujra bekapcsoltam és megy minden, mint a karikacsapás.
Mi a fene van az ingyenlottóval? Belépek, tippelnék, kiírja, hogy nincs több tippem. Belépnék, be se enged

Persze, azért én is fogok próbálkozni, megyek minden nap az üzletbe, aztán majd beküldöm a jövő héten a blokkokat, ha végre sikerül vennem krémtúrót. Moreno kérdésén elgondolkodtam, nem tudom, hogy értik a leggyorsabbakat, én úgy gondoltam, hogy a beérkezés sorrendje a döntő, nem a vásárlásé, de nem tudom.
De én azért megpróbálom.
Itt mondjuk 100-ból kell nyerőnek lenni, máshol a többszöröséből.
Amikor megvettem a túrót, a pénztáros hölgy ENGEM akart felvilágosítani a játékról.
De a gyorsaságira már ő sem figyelt fel.
Mondtam én, hogy nem lesz olyan könnyű Reálos pulcsit szerezni mégegyszer! Ugyanis a Reál boltunkban (XVII.ker.) összesen 2 db Milli krémtúró árválkodott. Egyik sem "meggyes, almás-fahéjas, citromos", meg különben is csak 2, nem négy. Szóval a heti első akáérhány biztos nem jön össze.
Más!
Újra voltam az Intersparban, újra vettem 2 db Univer terméket, most más volt a Vevőszolgálaton. Megkaptam a sorsjegyet, kérdeztem, hogy ezt most akkor ugye be kell köldeni postán? Válasz: igen. Kérdésem: akkor a múltkor a kolleganője miért kérte tőlem vissza a sorsjegyet? Válasz: fogalma sincs. Kérdésem: tehát akkor ezt biztos postán kell beküldeni? Válasz: igen. Szóval tényleg volt olyan pofátlan a múlkor a csaj, hogy lenyúlta a sorsjegyet! Sebaj, kinyomozom a címeket és írok "szép" leveleket!
ja a cappuccinora azt mondták, hogy biztos csak 4 aromajelet küldtem nem 8-at...
most akkor lehet, a 8-ból fele nem sárga volt és azért küldtek egy cappuccinot,
de akkor még mindig nem okés, mert össz beküldtem 7 csészére, ebből egy nem ért oda, 2 érvénytelen volt. Na most én kaptam 3 csészét, és 3 cappuccino-t. Szal akkkor egy ajándék volt?!?
hát igen, csak nekem a levágott vonalkód volt és az aromajel, és nemfigyeltem merido-e....szal így jártam
a prohome kft-t hívtam: 1/264-2090
Lemaradt :
És a Capuccinora mit mondtak ? Azt miért küldték mégis ? Nem értem őket !
Micc
Légyszi írdd be a Jacobs számát ! Köszi !
Micc
Benne volt a kiírásban, hogy CSAK A MERIDO (sárga) játszik.
Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült.
Micc!!
kérem a telefonszámot amit hívtál !!
sajnálom hogy megjártad !!
telefonáltam jacobs ügyben
állítólag volt 2 érvénytelen borítékom, mert piros és zöld aromajelek voltak benne

Akkor miért nem irjak, oda, hogy CSAK SÁRGA. És egy borítok pedig nem ért oda. Na de akkor meg így egy cappuccinot ajándékba kaptam?!? szal sehogy sem stimmel...
Szal most mérges vagyok, nincs meg a készletem

Biztos, hogy mind sárga (Merido) aromajel volt? Mert itt csak az játszott.
Sziasztok!
A Jacobs aromajeleket én is beküldtem 1 kávéskannára 4 csészére. Ajánlottan! és mégis 3 csészét és 1 kapucsinót kaptam!
Tök ideg vagyok!
Hülyének nézik az embereket?
Jerry
köszi, még nekem is megvan, ugy látszik éreztem, hogy meg kell tartani...
mondjuk nemtudom mit szoktak ilyen esetbe csinálni, küldenek-e....de nagyon remélem, mert ezekért a csészékért még jövőre is a jacobsot isszuk, annyi van...
Micc !!
ezt ne hagyjad !!!
egyértelműen rajta van a szórólapon !!
Minden érvényes pályázattal résztvevő játékosnak biztosítunk ajándékot !!
talán ha nagyon keresek még lesz szórólapom is !!
keressek ??
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások