Kriszta, bocs, de nem adok igazat. Előfordul, hogy elgépelünk vagy pongyolán fogalmazunk, de ez a fórum nem is arra való, hogy írni-olvasni tanuló gyerekek innen merítsenek példákat.
Sokan ebédfőzés közben gépelnek be pár sort, vagy a gyerekkel az ölükben, vagy éppen a munkahelyükön a főnök árnyékában. Ne vegyük a fejüket azért, ha hibáznak.
A gyerekeinkkel meg olvastassunk könyveket.

Ma az 1. osztályos kislányom bőszen nézegette a monitort, hogy mit olvasok.
Egyik c. féle hozzászólásnál felkiáltott:-Anya, húú mennyi hiba, ez a néni biztos fekete volt írásból.
Elgondolkoztam, tényleg elég figyelmetlenűl gépelünk és gyakran sekélyesen fogalmazunk. Lehet, hogy változtatnunk kéne???????
Gáz az ,ha már egy kisgyereknek is feltűnik igénytelenségünk...
Szia!ezek után bármi jön csak JÓ jöhet!!!!!
Sziasztok!
Szombat óta olyan pech-szériám van, hogy még!
Leállt az Internetünk, nem is csinálták meg egész hétvégén
Az egy hete vásárolt számítógépünkről szintén szombaton kiderült, hogy hibás.
A régi számítógépünknek vasárnap eldurrant a tápja (reméljük, csak az)
Ma megbetegedett a nagyobbik lányom.
És még a postás se hozott semmit vigaszképpen

cica!minden féleképpen vizsgáld meg a dobozt ! írom én hogy jártam: más vett át nekem 4kis dobozt,nem bontotta fel !kettőnek törött volt a tartalma ez pénteken volt!Hétfőn tudtam meni a postára ahol jegyzőkönyvet vettek fel és 1 hónapon belül megkaptam az árát.a csomagolás minden részlete kellett hozzá.minden attól függ milyen állapotban van a küldemény egy próbát talán megér!!!
cica
Csak nálunk. "Pénztártól való távozás után...."
Sosem szabad a postástól ellenőrzés nélkül átvenni semmit, akár nyeremény, akár nem.
Így lesz egy jóhírből rossz......

Tele van a hócipőm!!!Úgylátszik én már csak ezt a fórumot fogom látogatni.kb. 1 hete nyertem a sógornőm nevében 1 Lux csomagot a NLc@fén .Ma hozta neki a postás.Én hüle nem szóltam neki ellenőrize le a tartalmát mielőtt elengedi apostást!Most hívott telefonon hogy,kibontotta és a 4db. tusfürdi helyett csak 2 vót benne!A csomin az volt írva hogy 4db. van benne! kiváncsi vagyok hogy néz ki a doboz !Este átugrunk kocsival és megnézem.Több havi próbálkozás után ez az első nyereményem amit az interneten jött össze.Ti jobban tudjátok,ugye ilyenkor már nem tudok sehun reklamálni?! Azthiszem nyertem az élettől egy rakás balszerencsét

Liz,
Valaszoltam, lasd a Felajanlasok kozt
Maciimado,
OK, lásd Felajánlások.
Liz,
A leveled még nem ért ide
Esetleg kuldd el meg egyszer.
Lehet, hogy a freemail megint hulyeskedik.
Vagy ha publikus is lehet, ird be a forumba
Szia
Sziasztok !
Maciimado, küldtem neked mailt.
Jó reggelt! Az előbb még én is csodálkoztam, hogy sehol senki, de úgy látom már ébredezünk. Egy kicsit már körülnéztem, se új játék, se nyertesek! Majd talán a postás hoz valamit.
Haho,
En is csatlakozom Jerry Lee-hez.
Mindenki alszik meg ezen a verofenyes reggelen?
Semmi uj nyeremenyjatek, vagy ilyesmi?
Ja, egy negativ tapasztalat: a nescafe.hu-n meg nem mukodik
a jatek. Pedig matol irtak...
Jó reggelt!!! hol vagytok????
Edina! sajnos az enyimmel nem tudom mi lett...egymás után írtam be őket a múlt hét csütörtökön és mind nyert, de ha kiderül hogy mi történt beírom...3 megvolt a 4-ik nem volt a listán..a hostessel együtt néztük...
Én szombathelyi vagyok és csütörtökön vettünk a Tescoban 3 boci multipackot. 2 nyert- ezek voltak az enyéim, 1 nem nyert. Ez a férjem negatív hozzáállása miatt volt. Közölte, hogy a gyűjtögetési mániám már-már válóok lesz. (persze csak viccelt, különben ki vasalgatná még este 10-kor is az ő ingeit?) A bögréket szombaton akartuk elhozni, de ezek a nyeremények még nem voltak rajta a listán.
Jerry Lee! Lehet, hogy a te is megkapod a bögrédet jövő héten, mert a listákat mindig szerda éjjel zárják le és csak az addig beküldött vonalkódokra adják a bögrét.
Kösz.
Szép kis zsivaly lehet, ha összejönnek!

Bocs sada!Ők rokon gyerekek 10-en és 3-tól-10-ig.( mi is szoktunk rendszeresen kapni édeséget húsvétra tőlük) Elmaradtammert,hol vagyok, hol nem,ahogy a kisfiam engedi

novake
Attól tartok, az első tipped lesz az igaz. Behúzták a kéziféket...

cica
Nekem is válaszolsz?
Újabb hozzászólásokKorábbi hozzászólások