Na, fejlemény Mastercard ügyben.
Hagytam üzenetet a promóció ügyintézőjénél, aki fél órán belül visszahívott. Azonnal elmondta, hogy hamarosan kapok egy levelet a részletekről, mikor, hol, mit kell csinálnom. Amikor mondtam, hogy a szabályzatot elolvastam, tehát ez nagyjából tiszta, akkor folytatta, hogy hamarosan megkeres egy férfi, akivel tisztázhatom a részleteket, a repülőjegyek (!!!) megszerzésének folyamatát, stb.
Ekkor már gyanús volt, így rákérdeztem, hogy 25 ezer forintos belföldi utazásból milyen repülőre tellik, így kiderült, hogy én csak harmadik kategóriás vagyok.
A lényeg: saját beérkezett bónjaim száma 120, másokét pedig nem adhatják ki. (Ez már csak azért is furcsa, mert érdekes lenne, ha egy sportversenyben mindenki csak a saját idejét és helyezését tudhatná, a vetélytársaiét nem.) Megtudtam még hogy nagyon-nagyon közel voltam a 250ezres élbolyhoz. (Ettől megint vidámság fogott el

)
Rákérdeztem, miért nem lehetett ajánlott levélben beküldeni a bizonylatokat. Erről a hölgy nem tudott, ezért előkereste a szabályzatot. Szerinte simán beküldhettem volna ajánlva is. A kiírás pontos szövege: "A kupont és a bizonylatokat normál postai küldeményként kell beküldeni " Az ajánlott küldemény nem számít normál postai küldeménynek, így a kiírás alapján szabálytalan. Ezt a kritikát elfogadta, ígérete szerint a következő akciókban már módosítanak a szabályon.
Felvetettem, hogy a játék rendkívül diszkriminatív a Mastercard ügyfeleivel szemben, mivel CSAK és KIZÁRÓLAG annak volt esélye, akinek sok pénze van, egy normál vásárlási szokásokkal rendelkező kártyabirtokosnak viszont GYAKORLATILAG minimális esélye sem volt. Ezt elragoztuk egy darabig, a Mastercard ügyintézője szerint ugyanis a játék nem volt diszkriminatív és a bizonylaton szereplő minimális összeget is 1000 Ft-ban határozták meg, ami nem nevezhető horribilisnek. (Sajnos azzal nem jutottam előbbre, hogy hiába 1000 Ft a minimum, de abból nagyon sok kell, tehát csak sok pénzzel rendelkezőknek volt esélye és azok közül is azoknak, akik kártyájukat abnormálisan használták)
És itt jutottunk el egy érdekes pontra: felvetettem a konkurencia nyereményjátékát. A VISA-nál AUTOMATIKUSAN, papírok beküldése nélkül részt vehet a sorsoláson aki Magyarországon vásárlásra használta a kártyáját egy adott időszakban. A Mastercard ügyintézője szerint a VISA jogsértő módon bonyolította le a játékot, mivel a PSZÁF szabályozása szerint bankok, pénzintézetek semmiféle szerencsén alapuló (pl. sorsolásos) nyereményjátékot nem szervezhetnek. Plusz a VISA játékán néhány bank ügyfele nem is vehetett részt. (Erről ti tudtok valamit? Fontos lenne.)
Szóval ennyi. A magam részéről "nagyon-nagyon közel voltam" a 250ezres nyereményhez, de hogy mennyire közel, az titok. Titok az is, mennyi kellett a győzelemhez. Titok, mikor számoltam el magam, hogy "csak" 120 bizonylatot küldtem be. Titok, hogy az ügyintéző engem miért "nagy" nyertesként hívott vissza, holott csak "információt szerettem volna kérni a téli nyereményjátékkal kapcsolatban" szöveg került a rögzítőjére a nevem mellett? Titok, hogy ha azonnal tudta, hogy 120 bizonylatot küldtem be, akkor miért tévesztett össze a nagy nyertessel? Nem lesz sokáig titok viszont az, hogy a VISA valóban szabálysértő volt-e, mert hétfőn utánanézek a dolgoknak. Azt hiszem megér annyit az ügy, hogy kicsit mélyebben beleásom magam.
Bocs a hosszú szövegért, de talán másnak is tanulságos.